Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 28. péntek, Elemér

Ostrom Újbudán – a szemtanúk tükrében

Újbuda   |   2020, február 13 - 14:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetvenöt esztendeje, 1945. február 13-án, a budai Vár elfoglalásával ért véget Budapest ostroma. A XI. kerületben 1944. december végétől szinte az ostrom utolsó napjáig tartottak a csaták, lapunk több visszaemlékezést tett már közzé olyan magánemberek tollából, akik ezt végigszenvedték. A 75. évforduló alkalmából ezekből közlünk egy válogatást.

Az első szovjet páncélosok megjelenésétől számítva 102 napig tartó küzdelem volt a II. világháború egyik leghosszabb és legvéresebb városostroma, mintegy 35 ezer polgári áldozattal – mutatott rá Ungváry Krisztián történész. Mint Budapest ostroma című könyvében kiemelte, az eseményekről alig maradtak fenn levéltári dokumentumok, katonai iratok, ezért is rendkívül fontosak azok a feljegyzések, emlékiratok, amelyeket azok átélői készítettek.

I.

Az Ostrom – Csonka Pálné emlékei című 2005-ös kiadványban Csonka Pálné Warga Margit, Csonka Pál építészmérnök, egyetemi tanár felesége idézte fel 1944–45 fordulóját. A házaspár három gyermekével a Horthy Miklós út (ma Bartók Béla út) 31. alatt élt, de az ostromot egy rokon Somlói úti házának bunkerében vészelték át.

December 25.

„...Erős az ágyúzás odakint. Egyre gyakrabban halljuk a lövedékek süvítését és becsapódását… Tíz óra felé járhatott az idő, amikor egy közvetlen közelünkben becsapódó gránát robbanására nagy csörömpöléssel törnek be az ablakok. Gyermekek, felnőttek szaladnak az óvóhelyre. Az aknák a mi vidékünkre vannak beállítva…

December 30.

„Csatatérré változott egész Budapest. Állandó most már az ágyúzás. Gépfegyverek, puskagolyók zaja, és már közeledik a front. Az emberek óvatosan s nagy sietséggel közlekednek, olykor-olykor hasra vágódva vagy kapualjakba húzódva, ahogy ezt a szükség megkívánja.”

1945. január 17.

„Már több mint három hete lakunk az óvóhelyen. A szomszéd házak legnagyobb része már súlyosan megrongálódott.

Január 20.

„Ma ismét a Horthy Miklós úti házban jártam… szörnyű látvány tárult a szemem elé. A ház hátsó része a délelőtt folyamán súlyos bombatalálatot kapott, s három emelete a földszintre zuhant.

Január 27.

...Ma újra kénytelen voltam Horthy Miklós úti lakásunkat felkeresni… Az üzlethelyiségek kifosztott kirakatának helyén német tankok, gépkocsik sorakoznak. Az úttesten egy halott fekszik, odább elhullott lovak hevernek. Asszonyok sietnek mohó sietséggel az elhullott állatokhoz, hogy az értékes húst felhozzák.”

Február 13.

„Most értesültem, hogy a Horthy úti házat újabb találat érte, s ettől a mi lakásunk is erősen megrongálódott, egy része beomlott... Az előszobában megrendülve állunk meg: a szomszédos lakás felől a válaszfalak hiányoznak. A szekrények üresek.

II.

Az Orlay utca 4. alatti házban az akkor 21 éves Juhász Eszter levél formában írt naplót 1944 karácsonyától 1945. március 15-éig, amelyben a házban történtek mellett pontosan leírta a környéken zajló hadműveleteket, beleértve az ostrom utolsó két napját.

1945. február 10., szombat

„Hetedik hete, hogy be vagyunk kerítve, és most már azt hiszem, hogy igazán beáll már egy változás. Mindenhonnan harcokat jelentenek, amik nyílván az utolsó kísérletet jelentik. Jeszenszky beszélt egy magyar hadnaggyal, aki eddig mindig hatalmas felszabadító seregekről beszélt, de tegnap megkérdezett egy német tisztet, mondja meg végre az igazat. Olyan újdonságokat tudott meg, hogy igazak-e vagy nem, azt csak később tudjuk ellenőrizni.

Az oroszok a Lenke (Kosztolányi) térről egy nagy támadást kezdtek, és a Gellért-hegyen a Citadelláig nyomultak. Akkor innen kb. ötszáz méterre lehetnek. (...) A Várban is előretörtek az oroszok, de az alagúton át jöttek, és az óvóhelyeken kötöttek ki. Állítólag ugyanazon az úton visszaverték őket.

A német hadsereg ebben a környezetben össze lett vonva, ezzel szemben az SS és a Gestapo a Várba húzódott vissza, ahol az utolsó lélegzetig védeni fogják magukat. A német katonaság velünk együtt alig várja, hogy ezt a részt feladják.

(...)

Délután kicsit ki akartunk menni a kapuhoz, de csak a lépcsőházig jutottunk, mert az tele volt SS-katonákkal, akiket eddig nem láttunk. (...) Kint fütyültek a golyók, zúgtak az aknák és zakatoltak a gépfegyverek, és mi halkan beszéltünk. Legnagyobb csodálkozásunkra azt hallottuk, hogy minden katona magyarul beszél, amiért S. asszonynak rögtön meg kellett tudnia, hogy lehet ez. Röviden elmondták, hogy ők svábok és Magyarországon éltek. Most a Gellért-hegyről jönnek, és rögtön továbbmennek az első vonalba, itt csak egy kis pihenőt akartak tartani és egy cigarettát elszívni. Mind teljesen le voltak törve, és látszott rajtuk, hogy legszívesebben azonnal fogságba estek volna, mint még napokig kilátástalanul harcolni. A sorsukat úgysem kerülhetik el.

1945. február 11., vasárnap

Megérkeztünk körülzárásunk ötvenedik napjához. És úgy látszik, ez a nap végre meghozza számunkra a szabadságot. (...)

Az idegeink nem igazán voltak nyugodtak, hiszen egy olyan élmény előtt álltunk, ami nem történik minden nap. Négy órakor megint felébredtem egy aknasorozatra, és nem tudtam továbbaludni, mert a németek akkora lármával járkáltak, ami ebben az időben egészen rendkívüli volt. (...) Nagyon vegyes érzelmekkel figyeltem a külső zajokra, már néha orosz katonák lépteit véltem hallani, de ez persze csak hallucináció volt.

De nemsokára súlyos léptek hallatszottak a recsegő lépcsőn, és nemsokára a férfiak is hangos kopogással lettek felkeltve. A házmester állt előttünk, és közölte a hírt: egy magyar százados szerint a XI. kerület reggel 6 órakor fel lesz adva. Ő viseli a felelősséget, hogy innen egy lövés se dördüljön el, már kiadta a parancsot a fegyverek letételére. A németek és az öreg Rák mint nyilaskeresztes fel lettek szólítva a ház elhagyására. (...) Míg nagy nehezen összeszedelőzködtünk és felkeltünk, katonáink már az udvaron álltak és egy orosz kutatta át őket. Az orosz kapitány állt mellettük, de ez egészen nyugodtan folyt le. (...) A tisztek megtarthatták a pisztolyukat, ami nagyon jó benyomást tett ránk. Mindenki nagy zajjal elbúcsúzott, de figyelmeztettek, hogy az óránkat és gyűrűnket tegyük le, mert a tovaris az ilyen apróságokat tőlük is elvette. (...)

Közzétette

MIKLAUZIČ ISTVÁN történetíró

III.

A Kelenföldi Erőmű két héttel a főváros ostroma után február 27-én áramot adott – idézte fel egy visszaemlékezés.

(...) Mi tagadás, nehéz örökséget vett át Szokolnyikov kapitány, amikor az orosz vezérezredes kiszemelte a kelenföldi iparvidék parancsnokának – Végtére, mi tettük tönkre – gondolta elkeseredetten (...) és az erőmü romjai közt kotorászó emberhez lépett.

– Beszélsz oroszul? – kérdezte, és válaszra sem várt. Az igenlő válasz után nem lepődött meg a kapitány. – Fogoly voltam nálatok, még élt a cár – mondta egy fehér hajú, bajszos ember. – Talán még apáddal is találkoztam. Meg aztán itt voltam, amikor az erőmű épült, úgy 14 tájékán.

– Mikorra lesz ebből üzem megint? – így a kapitány. – Ha ideadod hozzá a szakembereket, két hét múlva. Ott vannak összegyűjtve az egyik gyár udvarán. Nem csinálnak semmit, és etetitek őket...

– Azok nyilasok, megérdemlik a sorsukat. – Kell az áram vagy nem? Ezen elgondolkodott a kapitány, s alighanem a gulág rémlett fel előtte, ha nem lesz fény, energia.

– Jó, vigyél, amennyit akarsz. De te felelsz értük!

Így úszta meg 20–30 ember a „kiszállítást”, a malenki robotot, hogy évek múltán térjenek haza, ha ugyan visszatérnek.

A fehér hajú embert Pénzes Ferencnek hívták, Budafokon lakott.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Elmarad az OSC-Eger mérkőzés  

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt elmaradt az A-Híd OSC Újbuda és a ZF-Eger szombatra kiírt összecsapása a férfi vízilabda ob I-ben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.