Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Öt év alatt megháromszorozta forgalmát a 77 Elektronika Kft.

Újbuda   |   2019, április 24 - 13:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Öt év alatt megháromszorozta forgalmát az orvostechnológiával foglalkozó 77 Elektronika Kft., tavalyi árbevétele megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2013-ban 10 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság. Az emelkedés szinte kizárólag exportból származik, tavaly a cég több mint 10 százalékkal, 2,5 milliárd forinttal 24 milliárd forintra növelte exportforgalmát.

A vállalat több mint 100 országba exportálja a saját fejlesztésű orvosdiagnosztikai eszközeit.
A cég éves árbevételének átlagosan 8-9 százalékát forgatja vissza új termékek és technológiák fejlesztésébe. A tavalyi év egyik kiemelt innovációs projektjeként a cég a világpiacon is keresett betegágy melletti (Point-of-Care) okos minilabort fejlesztett SmartTester néven, mely néhány perc alatt képes a levett vért helyben kielemezni.
A 77 Elektronika árbevételének döntő többségét az UriSed technológián alapuló vizeletüledék elemző automata rendszereinek értékesítése adja, ami jelentős világpiaci részesedést biztosít a cégnek. A legnagyobb felvevőpiacnak továbbra is az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kína és Brazília számít, de tavaly újabb országokban kezdték meg az értékesítést, például Tajvanon, Argentínában, Albániában, Észak-Macedóniában és Elefántcsontparton is kötöttek üzletet - írják a közleményben.
A több mint 720 főt foglalkoztató 77 Elektronika cégcsoport tavaly közel megháromszorozta gyártóterületét 1,5 milliárd forintos beruházással, új gyártósorokkal és gépekkel bővítette gyártókapacitását balatonfüredi telephelyén, ahol a laborkészülékeikhez szükséges egyszer használatos műanyag laboratóriumi edényeket gyártják.
A vállalatcsoport fejlesztését a magyar kormány 350 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segítette.
A külkereskedelem bővülése mellett a cég a hazai piacon stabilan tartja piacvezető pozícióját a vércukormérők értékesítése területén.

MTI