Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Óvodai jubileum

Újbuda   |   2019, május 24 - 14:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Maci nagycsoportosok pünkösdi játékfüzére, gyermektánc és énekszó fokozta a hangulatot az Újbudai Karolina Óvoda Telephely ötvenedik évfordulóján.

A Karolina óvoda ötvenedik születésnapján pünkösdi játékot adtak elő a Maci csoportosok, a gyerekek táncoltak, énekeltek, versikéket mondtak, miután kiválasztották maguk közül a pünkösdi királyt és királynét. Az ünnepség az óvoda kertjében zajlott, ahol minden, még a díszítés is a jubileumhoz kapcsolódott. A produkció után Hoffmann Tamás polgármester mondott köszöntőt, kiemelve, hogy az önkormányzat egyik legfontosabb feladata, hogy megteremtse az óvodai nevelés hátterét. Az ünnepi műsorral kapcsolatban hangsúlyozta, Karolina utcai óvoda az egyik legkisebb ovi a kerületben, a családias hangulat és a szeretetteljes légkör átérződött az előadásban. A polgármester szerint az önkormányzatnak az ilyen jellegű pedagógiai munkához kell megteremtenie a körülményeket kerületszerte. A 2016-ban útjára indított intézményfejlesztési program keretében átnézték hol szükséges fejleszteni, ennek eredményeként a gazdagréti Szivárvány Óvoda épülete és kertje tavaly duplájára bővült, a Sasadi Óvoda Törcsvár utcai telephelyét pedig nyáron kezdik átépíteni. A kerület lakosságszámának növekedése és a demográfiai változások miatt az önkormányzat folyamatosan fejleszti a kerületi óvodákat, “ahol kell, beavatkozik” – mondta a polgármester.

Hoffmann Tamás után Turbók Jánosné önkormányzati képviselő is köszöntötte az ünneplőket, végül Lenczné Szántó Gabriella óvodavezető-helyettes elevenítette fel az intézmény elmúlt éveit. A sikereket sorolva elmondta, az óvoda évtizedek óta a népi hagyományok és népi kultúra mentén neveli a gyerekeket, miközben az aktuális mindennapi problémákra és feladatokra is felhívják az ovisok figyelmét. Különösen ügyelnek a környezetvédelemre, az újrahasznosítás kérdése minden napos téma. Az intézményt zöld- és sófalak díszítik, madárbarát kert is van, a kicsiknek igyekeznek megtanítani a konstruktív konfliktuskezelési technikákat, az asszertív kommunikációt.

Balla Krisztina intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, az ünnepi készülődés izgalmas volt mind a gyerekeknek, mind a pedagógusoknak, a kiállításhoz a gyerekek lufis, pillangós, madaras rajzokat, a felnőttek fotómontázsokat készítettek.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Véget ért a tanév  

A 2018/2019-es tanév június 14-én ért véget, a diákoknak legközelebb szeptember 2-án kell iskolapadba ülniük.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.