Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 23. csütörtök, Tekla

Paralimpiai sikerek

Újbuda   |   2021, szeptember 10 - 11:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Bár az asztalitenisz volt az egyik magyar sikersportág a XVI. Nyári Paralimpián – a második aranyérem mellett egy bronzérmet is hozott –, az újbudai Arlóy Zsófia asztaliteniszezőnek nem jött össze a medál megszerzése Tokióban. Zsófi elsőként egy francia versenyzőt győzött le 3-2-re, majd 3-0-ra verte holland riválisát, de a negyeddöntőben nem tudott felülkerekedni a norvég Aida Dahlenen, így az S8-as kategóriában végül ötödik lett.

Arlóy Zsófia így összegezte tokiói szereplését: „Egy kétszeres paralimpiai bajnoktól, egyszeres Európa-bajnoktól kaptam ki. Elmondhatatlanul kemény időszak áll mögöttünk, sokszor egy lyukas garast sem adtam volna azért, hogy kvótát szerzek. Aztán jött a mindent eldöntő verseny, és a hőn áhított kvóta az enyém lett. Óriási hullámvasúton vagyok, vagyunk túl, lelki és fizikai értelemben egyaránt. Nem győzök elég hálás lenni azoknak, akik végigcsinálták velem az elmúlt időszakot. Ha a bejárt utat nézem, tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy kihoztam, kihoztuk ebből a paralimpiából, amit lehetett. Leszűrjük a konzekvenciákat, ami jó, azt folytatjuk, amiben kell, abban fejlődünk, és haladunk tovább.”
Lévay Petra triatlonista, aki évtizedek óta neveli Újbudán a végtaghiányos gyermekeket a sportolás szeretetére, szintén szép eredményt ért el. Petra versenye nagyon nehéz időjárási körülmények között zajlott. A sportoló úgy fogalmazott, hogy igazi túlélő futamon van túl, ahol a magas hőmérséklettel, páratartalommal küzdöttek a versenyzők, még az úszás sem jelentett felfrissülést a 30 fokos vízben. „Azzal, hogy kijutottam a paralimpiára, teljesült a gyermekkori álmom, a 9. helyezés pedig ajándék számomra. Ez volt a reális pozíció, amit elérhettem. Nagyon meleg és párás volt az idő Tokióban, ezért taktikus versenyzést kellett lefolytatni. Úgy érzem ez sikerült, elégedett vagyok az eredményemmel.”
A szintén újbudai paralimpikon, Osváth Richárd vívó két számban indult. A Rióban két ezüstérmet is szerző sportoló először az első napon kard egyéniben küzdött, de már a negyeddöntőben búcsúznia kellett. A negyedik napon viszont ezüstérmet szerzett tőr egyéniben. Bár vereséggel kezdett, utána sorozatban háromszor tudott nyerni. A negyeddöntőben az olasz Emanuele Lambertini hiába vezetett már 10-4-re, végül 15-14-re az újbudai tőröző nyert. Az elődöntőben Osváth simán, 15-8-ra legyőzte Nyikita Nagajevet, a döntőben a kínai Szun Kang viszont 15-7-re bizonyult jobbnak magyar ellenfelénél. Az újbudai sportoló így tőr egyéniben Rióban elért sikerét ismételhette meg.
Osváth Richárd hazaérkezése után így nyilatkozott lapunknak: „A döntőt illetően a kínai Szun nagyon jól vívott, és nem tudtam méltó ellenfele lenni. Megérdemelten lett paralimpiai bajnok. Számomra Tokió egy nagyon jól megrendezett paralimpia volt, kedves, segítőkész japánokkal, akik profin kezeltek mindent. Igaz, nem is gondoltam, hogy másképpen fognak viselkedni. A versenyzést illetően, a kard egyéni után volt egy kis elkeseredés részemről, de a tőr napjára próbáltam összekapni magam. Nagyjából sikerült, voltak hibák a tőr egyéni versenyzésemben, de szerencsére amikor kellett, akkor megoldottam az adott helyzetet.”

D.B.S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Időseket segítő okosmegoldást teszteltek  

Az idősek életében a kor előrehaladtával előbb-utóbb elindul a mentális hanyatlás folyamata; a memóriaromlás, a dezorientáció pedig számtalan veszélybe sodorhatja őket. Újbuda Önkormányzata az Interreg Central Europe finanszírozásával megvalósuló I Care Smart projekt részeként kreatív ötletpályázatot írt ki, amelyre időseknek szóló okosmegoldásokkal lehetett nevezni. Az egyik pályázó, a ForeStream az Újbudai Szociális Szolgálat épületében mutatta be időseknek szóló, kamerákra épülő rendszerét, amely képes egy személy lakáson belüli mozgásából következtetni arra, hogy az illető elindult-e a mentális hanyatlás útján.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.