Idén is várják azon önkéntesek és vállalatok jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának a Nem Adom Fel Alapítvány programjába. A résztvevők ezúttal is munkájukkal támogatnák az önsegítő közösségi otthon megépülését. A munkára immár negyedszer kerülne sor: a korábbi területrendezést, kerítésépítést követően ezúttal a kert és a telek tavaszi rendezése, takarítása lesz az önkéntesek feladata.
A tervezett közösségi otthon passzívház technológiával valósul meg, azaz a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra irányítja a figyelmet. Az ingatlan földhasználati jogát Újbuda Önkormányzata ajánlotta fel.
A Nem Adom Fel Alapítvány által megálmodott közösségotthon célja, hogy lakhatást biztosítson olyan családoknak, amelyek egyik tagja sérült, és akik így egy közösséget alkotva, egymást segítve „akadálymentesíthetik” életüket. A sérült gyermeket nevelő szülők szerint hasznos a közös egymás mellett élés, mivel tapasztalataik segíthetik mások megismerését és a kölcsönösséget.
A pünkösdváró szombat önkéntes akció időpontja és helyszíne:
2014. június 7.
Budapest XI. Mikes Kelemen u. 10-12.
Program:
- 10 óráról kertrendezési feladatok elvégzése
- munka után szalonnasütés és örömzene a Nemadomfel Együttessel
További információ és jelentkezés:
nemadomfel@gmail.com
Újbuda (2014. 05. 29.)