Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Simicskó: Kelenföld ideális helyszíne a szuperkórháznak

Újbuda   |   2016, június 30 - 10:14Nyomtatóbarát változatSend by email

Országgyűlési képviselőként és honvédelmi miniszterként is igyekszik választókerülete érdekeit szem előtt tartani Simicskó István, aki a Kelenföldre tervezett szuperkórház ötletét már a kezdetektől felkarolta. Minderről, és az Újbudai Kulturális Szalon küldetéséről is beszélt a Rádió Orientnek.

Az országgyűlés tagjaként immáron ötödik ciklusát tölti a parlamentben, a főváros legnépesebb kerületét pedig 2010-től képviseli a törvényhozásban Simicskó István. Mint elmondta, munkájában a felelősség a leghangsúlyosabb: a meghozott törvényeknek elsősorban az embereket kell szolgálniuk. „Egy képviselőnek sosem szabad elfelejtenie, hogy honnan jött, és miért van ott, ahol” - tette hozzá a miniszter, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot Újbuda lakóival. Rendszeres fogadóórái mellett lehetőségei szerint minél több rendezvényen próbál megjelenni, s az intézményvezetőkkel is gyakran egyeztet.

Minél több olyan intézkedést próbál elősegíteni, amelyek újabb beruházásokat, fejlesztéseket eredményezhetnek, vagy javítják a kerület lakóinak életminőségét. Korábban sportért felelős államtitkárként, és most, honvédelmi miniszterként is igyekszik megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel az újbudaiak segítségére lehet. A gyermekeknek például a Hadtörténeti Múzeumba szerveznek látogatásokat, az Országházat idén már 1500 kerületi tanuló láthatta, de folyamatosan visznek nyugdíjas csoportokat is a Parlamentbe.

Egy éve indították útjára az Újbudai Kulturális Szalon elnevezésű beszélgetéssorozatot, amelyben a kerület képviselőjeként egyfajta házigazda szerepet tölt be Simicskó István. Ide közéleti témákban hívnak meg havonta egy-egy ismert személyiséget. A főként aktualitásokhoz, évfordulókhoz kötött beszélgetésekben már többek közt Mocsai Lajos, Kovács „Koko” István, Balázs Péter, vagy Böjte Csaba atya is részt vett, de tervezik Kovács Ákos meghívását is, októberben pedig Schmidt Mária lesz vendégük 1956 kapcsán. A kávéházi hangulatot idéző esteket a B32 közösségi térben rendezik, rendszerint telt házzal.

A 11. kerületi önkormányzat tavaly írt ki pályázatot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára kialakítandó emlékhely létrehozására. A Móricz Zsigmond körtéri mementót a tervek szerint október 23-án fogják felavatni - tájékoztatott az országgyűlési képviselő, aki hozzátette: örülne, ha a kerületben helyet kaphatna egy, az 1848-49-es szabadságharc méltó megünneplésére alkalmas emlékmű is.
A kormány nemrég döntött négy szuperkórház létrehozásáról Budapesten. Simicskó István elmondta, aktívan kampányolt amellett, hogy ezek közül az egyik Újbudán létesüljön. Kifejtette, hogy Budapest legnagyobb kerületének vonzáskörzetéhez jelentős agglomeráció tartozik, ugyanakkor közlekedési szempontból nagyon jól megközelíthető, így mindenképp indokolt itt megvalósítani ezt a beruházást, melyről egyelőre annyit lehet tudni, hogy Kelenföldön, valószínűleg az immáron fontos csomópontként működő felújított pályaudvar közelében valósul meg. A legmodernebb egészségügyi intézmény a tervek szerint közel 800 ággyal fog működni, és jelentősen javítja majd a 11. kerület lakóinak egészségügyi ellátottságát is – jelentette ki a politikus.

forrás: Orinet Rádió