Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Starthoz áll az újbudai sportélet

Újbuda   |   2020, június 4 - 11:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Covid-19-járvány miatt bezárt sportlétesítmények fokozatos újranyitása mellett döntöttek Újbudán. Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Simon Károlyt kérdeztük, hol és milyen feltételek mellett lehet edzeni, illetve szurkolni a kerületben.

Az elmúlt hónapokban a profi és az amatőr sportolók egyaránt otthonaikba kényszerültek, zárva maradtak a kerületi létesítmények is. Hogyan élték meg az újbudai sportélet szereplői ezt az időszakot?

Március 16-án kellett bezárni az uszodákat, sportcentrumokat, sportcsarnokokat. Igyekeztünk az eltelt időszakot kihasználni, takarításra, korszerűsítésre nyílt lehetőségünk a kényszerszünetben. A Nyéki Imre Uszoda tanmedencéje új világítást kapott, a medencetereket alaposan fertőtlenítettük, a kinti részen is felújításokat végeztünk. Itt burkolatjavítás, lépcsőfelújítás eredményével találkozhatnak hamarosan azok, akik eljönnek a Kondorosi útra. A Sport11-ben már megújult a tanmedence, és a kinti medence is hamarosan sorra kerül. Nagyszerű volt, hogy a kollégák partnerek voltak ebben. Úszómestereink festettek, szereltek, takarítóink az ablakokat pucolták, és a sportszervezőink is beálltak segíteni, szóval mindenki kivette a részét a feladatokból.

Megszületett a döntés önöknél is. Hogyan tér vissza a sportélet Újbudán? Miben lesz más, mint a járvány előtt volt? Milyen feltételekkel lehet látogatni a létesítményeket?

A fokozatosság mellett döntöttünk. Április közepén a teniszezők már jöhettek a pályákra játszani, de csak szigorú higiéniai feltételek betartása mellett. Majd újabb és újabb műfüves pályákat nyitottunk ki, de ezek öltözőit továbbra is zárva tartottuk. Pünkösdhétfőn kinyithattak a kerületi uszodák szabadtéri medencéi, ám nagyon szigorúan fogjuk felügyelni ezek használatát. Mindenkit arra kérünk, alaposan olvassa el az új házirendet, így részletesen megtudhatja, milyen feltételeknek kell megfelelnie, hogy beléphessen az adott létesítmény területére, és ott milyen távolságot kell tartania másoktól. A jelenlegi helyzetben még szabályoznunk kell a strandok befogadóképességét, például hogy egy sávban hányan úszhatnak egyszerre. De a lényeg az, hogy június 1-jén reggel 6 órától a Nyéki szabadtéri részlege, 8 órától pedig a Sport11 kültéri medencéi is készen álltak a látogatók fogadására. Tervezzük a belső terek, medencék megnyitását is, ám azokra még várni kell. Először az egyesületek tarthatnak majd ott edzéseket, és ha minden rendben lesz, akkor a nagyközönség is újra teljesen birtokba veheti őket. Fontos megjegyeznünk, hogy a bérletek továbbra is érvényesek, akik a járvány és a lezárások előtt vették meg, azokat nem éri kár, most le tudják járni az úszásra vagy tornára megváltott alkalmakat.

Beszéljünk más, szabad téren üzemelő sportlétesítményről, például mi a helyzet a Bikás parki pályákkal? Milyen követelményeknek kell megfelelni ezeken a helyszíneken?

A megfelelő távolságtartás nagyon lényeges. Erre továbbra is figyeljünk oda futás, kerékpározás közben. A csapatsportágakban ezt persze nehéz betartani. Az Újbuda Sportcentrum műfüves pályáin beindulhatott az amatőr labdarúgó-bajnokság, de nézők nélkül, és szigorú házirend is védi az egymással mérkőzőket. Korlátoztuk a létesítményben egy időben tartozkodók létszámát, új rendje van az öltözőhasználatnak, szóval óvatosan, fokozatosan nyitunk az amatőr sportéletben is. Szerencsére a sportolók fegyelmezettek, és megértik, mindannyiunk érdeke, hogy betartsák ezeket a szabályokat, amíg szükséges.

Mikor lehetnek újra hangosak a lelátók?

Az őszi szezonok elindulására látok esélyt. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége októberi startot tervez. A vízilabdázók azonban hamarosan újra medencébe ugranak, kezdetét veszi a kupáért folytatott harc. A labdarúgók már az élvonalban is újraindították a bajnokságot. Ősszel az amatőr bajnokságokban is elindulhat az élet, az edzéseket elkezdték, a műfüves pályákon már az utánpótláscsapatok is kergetik a labdát, az igazán hangos lelátókra azonban őszig valószínűleg várni kell.

Ha már a gyerekeknél tartunk, lesznek idén számukra sporttáborok?

Igen, jó hírekkel tudok szolgálni. Június 15-étől két helyszínen, a Nyéki uszodában és a Sport11-ben is elindulnak az úgynevezett törptáborok, vagyis a napközis gyermektáborok.

Az edzőtermekről még nem beszéltünk. Ezek már látogathatók?

A Sport11-ben és az Újbuda Sportcentrumban megnyitottak az edzőtermek, de létszámkorlát van, így érdemes előre tájékozódni. A sporteszközöket pedig a látogatóknak fertőtleníteniük kell használat előtt és után, ez ebben az időszakban az egészséges működtetés záloga.

D. B. S.