Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Számítástechnikai képzés álláskeresőknek

Újbuda   |   2018, október 18 - 09:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

A korábbi két esztendőben tapasztalt sikernek és a növekvő érdeklődésnek köszönhetően harmadik alkalommal szervez ECDL számítástechnikai tanfolyamot 50 fölötti kerületi álláskeresőknek az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. és az Ericsson Magyarország Kft. Az idei első kurzus október második hetében startolt.

– Évről évre igény mutatkozik az ECDL számítástechnikai tanfolyamra az 50 éven felüli, adott időszakban állás nélküli kerületi lakosok részéről – mondta Lőrincz Gergely. Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője egyebek között ezzel indokolta, hogy idén is elindul a kurzus. – A gyorsuló mindennapokat egyre inkább áthatja az informatika, amely meghatározza a munkát, kommunikációt. Számítástechnikai készségek nélkül ma már szinte alig lehet állást találni. Az 50 évnél idősebbek viszont gyakran nem rendelkeznek olyan felhasználói ismeretekkel, mint a fiatalabbak, ami megnehezíti helyzetüket a munkaerőpiacon. Ezen tud segíteni az ECDL tanfolyam, amelyet az egyik legnagyobb nemzetközi cég leányvállalata, az Ericsson Magyarország Kft. segítségével tettünk hozzáférhetővé már az elmúlt esztendőkben is – tette hozzá Lőrincz Gergely.
Az ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket, az informatikai írástudás meglétét igazolja. Így az ingyenes kurzus résztvevői készségszintű tudásra tesznek szert, ami specializálható, azaz szinte bármilyen informatikai környezetben alkalmazható. A képzés moduláris jellegű, konkrét követelményrendszerrel, és akár más, önálló szakma elsajátításával párhuzamosan is teljesíthető.

A mintegy 300 főt alkalmazó Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, amiben Újbuda önkormányzata rendkívül elkötelezett. A dolgozók nyomdai utómunkát végeznek a kötészeti részlegen, köztisztasági feladatokat látnak el a parkfenntartási részlegen, emellett állásközvetítő és társasházkezelő irodát, valamint útépítő részleget is működtetnek – ismertette a cég tevékenységét az ügyvezető. Lőrincz Gergely arról is beszámolt, hogy a BKIK-val évek óta jó együttműködést folytatnak, ennek következő állomása a Kamarai Napok sorozathoz kapcsolódó, ingyenesen látogatható Ipar és Kereskedelem Napja október 18-án a Hungexpo B pavilonjában, amelynek szervezésében a Prizma is közreműködik. A rendezvényen a taxizás helyzetéről, a magyar textil- és ruhaipar újjáélesztéséről, valamint a kedvezményes lakásépítési áfa megszűnéséről is szó lesz.


(T. K.)