Indul a szavazás!
A részvételi költségvetés folyamatában mindvégig a budapestiekkel együttműködve hoz döntéseket a főváros. Vannak, akiknek már ismerősen hangozhat a kifejezés, hiszen több kerületben is van hasonló kezdeményezés.
A fővárosi részvételi költségvetés első ciklusa 2020 októberében kezdődött, az azóta összegyűlt, majd a Főpolgármesteri Hivatal és a részvételi költségvetés véletlenszerűen összeválogatott budapestiekből álló tanácsa által megszűrt ötletekből állt össze a végleges szavazólista 53 ötlettel. Most ismét Budapest lakosságán a sor, másfél hónapig tartó szavazással dől el ugyanis, hogy mely ötletek válnak valóra.
A szavazólistán szereplő ötletek megvalósításának össz--értéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege viszont ennél kevesebb, 1 milliárd forint. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak az ötletek egynegyedéből lesz valami, mivel azok költségei igen eltérőek, de az biztos, hogy most már minden csak a városlakók szavazatain és az ötletgazdák mozgósítási képességén múlik.
A részvételi költségvetésnek három kategóriája van, külön-külön költségkerettel: a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió forint, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió forint. A legtöbb voksot elérő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória költségkeretébe belefér.
Kerületi fejlesztések a fővárosi részvételi költségvetésben
A szavazólapra került ötletek többségének helyszíne nincs konkrétan meghatározva, arra majd csak akkor kerül sor, ha nyer az ötlet. Van azonban két javaslat, ami biztosan Újbudán valósulhat meg, ha elegendő szavazatot kap. Aki előnyben részesítené a kerületi fejlesztéseket, annak ajánljuk figyelmébe Zöld Budapest kategóriában a „Fák ültetése forgalmas újbudai utak mellé”, illetve a „Zöldsávok fejlesztése a XI. kerületben” elnevezésű ötleteket.
Hogyan lehet szavazni?
A nyilvános online szavazás 2021. május 17-én indult az otlet.budapest.hu oldalon, június elejétől pedig lehetőség lesz személyesen is szavazni az V. kerületi Városháza Parkban kihelyezett közterületi szavazóállomásnál. Bárki szavazhat, aki Budapesten él, tanul vagy dolgozik, és betöltötte a 18. életévét. Minden kategóriában egy ötletre lehet szavazni, tehát mindenki összesen három voksot adhat le. A folyamat június 30-án zárul, ezt követően pedig azokat az ötleteket, amelyekre a legtöbb szavazat érkezett – és beleférnek a kategóriák költségkereteibe – a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja.