Száz éve született a Magyar Köztársaság első elnöke

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten. A Werbőczy Gimnáziumban érettségizett. Fiatalon tagja volt a cserkészmozgalomnak. 1939-től az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok, ezzel egyidejűleg a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1944-ben szerezte meg diplomáját.

A Teleki Pál Munkaközösségnek is tagja volt. A háború végén hívták be a 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz. 1945-ben megszökött a Németországba vezényelt egységtől. Többször is szovjet fogságba került, ahonnan mindig sikerült megszöknie.
1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. A Teleki Pál Munkaközösség ajánlására 1945 februárjától Kovács Bélának, a Kisgazdapárt főtitkárának a személyi titkára volt 1947. február 25-éig, amikor a főtitkárt a szovjet hatóságok letartóztatták. A parlament feloszlatásáig a Kisgazdapárt képviselőcsoportjának parlamenti titkára, 1948-ban, a Kisgazdapárt felszámolásakor három hétig a Katonapolitikai Osztály foglya volt. 1948 után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott. 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.
Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített külföldre juttatni Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult.
Ezután a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, majd a Talajjavító Vállalathoz került. 1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító, többek között Tolkien, Updike, Agatha Christie műveinek fordítója.
1988. május 1-jén a Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapítója, majd az ebből alakult Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) is alapító tagja lett. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A rendszerváltás emblematikus eseményét, Nagy Imre és társai újratemetését szervező Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, e minőségében május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án választották meg a Magyar Köztársaság első elnökének.
1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be. 2015. október 6-án hunyt el.
2012 novemberében Göncz Árpád négy gyermeke alapítványt hozott létre életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emléke, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint Göncz Árpád művei, illetve a róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.
A Wikipedia alapján

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat, s akik épp ezért
leginkább szorulnak védelemre.”
(Göncz Árpád beiktatási beszéde a Parlamentben, 1990. augusztus 3.)

Göncz Árpád az én elnököm.
Az én köztársasági elnökömre büszkének lehet lenni. Az én elnököm egész életútja példás. Pedig a 20. század igazán megtépázta. Volt katona a II. világháborúban, harcolt a németek, a fasiszták ellen, megszökött az orosz fogságból. A demokrácia rövid éveiben egy demokratikus pártban működött. 1956-os szerepéről sokat tudunk, meg arról, hogy helyén volt a szíve. Kapott is egy életfogytiglanit. Sok-sok évet le kellett ülnie belőle, de ez sem törte meg.
Az én elnököm nem hódolt be azoknak a hatalmaknak, amelyekről úgy gondolta, nem méltók erre. Nem kuncsorgott jó állásokért, nem kért kisebb-nagyobb tisztségeket. Nem játszotta el azt, hogy ugyan élvezi mindazt a sok jót, amit meg lehet szerezni, de később már úgy emlékszik vissza, ő tulajdonképpen ellenálló volt. Az én elnököm talpig becsületes ember.
Jogot végzett, és járt a gödöllői agráregyetemre, de a diplomaszerzésig már nem engedték – politikai okokból. Állítólag autogén hegesztőként is megállta a helyét, ha úgy hozta a sors.
Az én elnököm sokat fordított. A Gyűrűk urát egész nemzedékek az ő magyar hangján élvezhetik. De Updike boszorkányai is tőle tanultak meg magyarul, ahogy Hemingway vagy Golding sok hőse is.
Az én elnököm szépen és helyesen tud írni sarusokról vagy találkozásokról. Színpadi műveket is alkot. Amúgy nyelveket beszél, széles látókörű, művelt ember.
Az én elnököm tudta, hogy elnökként a nemzet egységét kell képviselnie. De azzal is tisztában volt, hogy akadnak olyanok, néha kormányon is, akik a szükséges egységet akarják széttörni. Akik azt képzelik, némi parlamenti többséggel a birtokukban például vihetik a köztévét, a közrádiót. Az én elnököm felismerte, hogy az ő alkotmányos kötelessége ilyenkor a valódi többség, a valódi nemzeti egység mellett fellépni.
Későbbi korok történészei talán azt is feltárják, milyen komoly szerepe volt abban, hogy a taxisblokádból nem lett nagyobb baj. Hogy a csetlő-botló, amatőrökkel teli új kormány egyes tagjainak hibájából nem lett vérontás.
Az én elnököm azt is tudja, hogy a nemtelen támadásokkal felesleges törődni. Volt benne része elég – de sebaj. Érezhette mindig a polgárok döntő többségének a támogatását. A szeretetét. Az én elnököm léte bizonyítja sokaknak, hogy a „politikus” mégsem a cinikus, a hatalomvágyó, a pénzéhes szinonimája.
Mondták rá olyanok, akik talán politikai elvakultságuk okán nem értették meg, mekkora szerencséje volt az országnak, hogy ilyen elnöke van: könnyű neki, az elnöknek nincs valódi hatalma. Lehet akár szeretetreméltó, közkedvelt is.
„Árpi bácsinak” hívták, de a kedves nagypapafigura komoly politikust takart, aki pontosan tudta, mit akar. „Árpi bácsi” volt, aki tegeződött népével, s a nép többsége megértette, ennél a „szervusznál” nagyobb megbecsülést nem kapott még politikustól.
Az én elnököm utódai – ki így, ki úgy – mégiscsak azt bizonyították elnökségükkel, nem is olyan könnyű elnöknek lenni. Göncz valóban az emberek elnöke volt – akkor, amikor nem vésték még rá ezeket a lózungokat minden kapufára.
Manapság a politikusok többségéről – a megveszekedett rajongókon túl – inkább rosszakat gondolunk. Néha túlzunk is ebben. Talán mert kevés a jó példa.
Éppen ezért kell Göncz Árpádra és az ő életművére büszkének lennünk, felidéznünk: lehet így is.
Az én elnököm népében állított magának ércnél maradandóbb emlékművet.
A mi elnökünk: Göncz Árpád.

Dési János