Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szénszünet lesz majdnem minden egyetemen

Újbuda   |   2014, december 5 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A karácsonyi ünnepek alatt 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését – derült ki a Napi Gazdaság által a hazai felsőoktatási intézmények körében készített összegzésből.

A megkérdezett 19 egyetem többsége arról tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy a téli leállások rektori utasításra történnek, előre tervezett módon. A részleges bezárások úgy valósulnak meg, hogy ezen időszakban az egyes oktatási intézményekben dolgozók kötelező szabadságukat töltik.
Szénszünet lesz majdnem minden egyetemen
A Szegedi Tudományegyetem beszámolója szerint takarékossági okokból épületei nagy részét december 24-től január 4-ig bezárja. A téli üzemszünet ugyan nem érinti az egészségügyi egységek működését, de ebben az időszakban nem hirdetnek meg vizsgaidőpontokat. A Debreceni Egyetem közlése szerint központilag nem terveznek téli leállást, az intézmény 14 kara közül viszont néhány saját hatáskörében rendelkezett a karácsonyi rövidebb munkarendről. A Pécsi Tudományegyetem is hasonló módon oldotta meg a kérdést. Nincs viszont kényszerszünet a veszprémi Pannon Egyetemen, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is nyitva tart az ünnepek alatt.

A Szent István Egyetem december 22-e és január 5-e között már ugyancsak igazgatási ügyelettel látja el a feladatait, ezalatt csak a halaszthatatlan teendőkhöz szükséges feltételekről gondoskodnak, a gödöllői egyetem alkalmazottai pedig kötelező téli szabadságra mennek. Nincs ez másképp a Nyugat-magyarországi Egyetemen sem: Sopronban december 22-étől jövő év január 4-éig zárják le az épületeket, ez pedig a vizsgaidőszak átmeneti felfüggesztését is maga után vonja. Az intézmény közlése szerint a lépés hátterében a rezsi csökkentése áll, a tervek szerint így több millió forint kiadástól mentesül a költségvetésük.

A Budapesti Corvinus Egyetemen is hasonló mértékű megtakarítást remélnek attól, hogy december 22-e és január 4-e között valamennyi épületét lakat alatt tartják. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szintén ebben az időszakban szünetelteti épületei működését azzal a különbséggel, hogy az intézmény diákjainak a Lágymányosi Campuson lehetőségük lesz vizsgázni. Bezár a műegyetem is: az ott tanulók december 24-e és január 4-e között nem látogathatják az intézmény termeit. A Semmelweis Egyetem is hosszú szünetre készül: bizonyos szervezeti egységeknél már december 19-étől egészen január 4-éig szabadságolásokat rendeltek el, az intézkedéstől pedig mintegy 15 millió forint megtakarítást várnak. Az Óbudai Egyetemen december 24-e és január 4-e között rendelt el a szenátus téli munkarendet, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig december 20-ától január 5-éig. A Testnevelési Egyetemen a vizsgák halaszthatatlansága miatt csak az energiafelhasználás csökkentéséről döntöttek.

Napi Gazdaság