Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Színes lesz az ősz az AKH-ban

Újbuda   |   2017, augusztus 25 - 09:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Változatos programokat kínál az őszi szezonban az Albertfalvi Közösségi Ház. A hagyományos klubfoglalkozások és tanfolyamok mellett különleges rendezvények is várják a látogatókat.

A fejlesztésekről szólt a nyár az Albertfalvi Közösségi Házban: ősztől profibb világítástechnika és felújított színpad várja a közönséget, az intézmény főelőadótermének egyik fala pedig tükörborítást kapott.

Folytatódnak a tanfolyamok és továbbra is várja tagjait az Albertfalvi Keresztény Társaskör, valamint az Eszperantó tanfolyam és klub. A 60 év felettiek gyógytornán mozgathatják át testrészeiket, nyelvtanfolyamon pedig tudásukat eleveníthetik fel. - Maradnak a szokásos, de kedvelt klubfoglalkozások is – mondta Farkas Zsolt szakmai referens.

Az őszi szezon egyik különlegességének ígérkezik – a Bartók-emlékévhez kapcsolódóan – a „Diszharmónia – Bartók zenéje fotókra koreografálva” tárlat, amelyen október 16-ig láthatók Abonyi Maya és Baán Katalin fotói.

Az albertfalvi gasztroklubban bárki bemutathatja kedvenc ételét; a szeptemberi séf erdélyi csorbalevest készít.

Az őszi szezon első Női Sarok programbeszélgetése a szingliségről szól, a közönség Emmanuel Rossival beszélgethet.

A Futrinka utca lakóit bemutató mesés bábszínház várja majd a kicsiket, akik megismerhetik Mazsolát, Manócskát, Tádét, Egérkét, Menyust, Rezsőkét és Varjú bácsit.

Az Albertfalvi Közösségi Házban mutatkozik be az Újbuda Anno Retro XI Facebook oldal. A helytörténeti honlap több ezer képének többsége régi amatőr vagy családi fotó. A bemutatkozó előadás közönsége megismerheti a gyűjteményt, az anyaggyűjtés módjait, tovább néhány különleges kép történetét.

T. K.