Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tavasszal írásbeli érettségi vizsgákat tartanak

Újbuda   |   2020, április 16 - 14:38
Nyomtatóbarát változatSend by email

A koronavírus-járvány miatt csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek május 4-től - döntött a kormány. Aki mégsem most tavasszal vizsgázna, annak ősszel lesz rá lehetősége.

Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint. A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód. A vizsgákat várhatóan mintegy két hét alatt bonyolítják le.

Az írásbeli vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat majd, és a másfél méteres távolságot is be kell tartani.

Szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint.
Érettségit tenni senkinek nem kötelező, ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni.
Az OKJ-s képzéseknél a szakmai vizsgák lebonyolítását az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosítja, elsősorban írásbeliket szerveznek majd.