Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Tavaszi takarítás

Újbuda   |   2021, május 4 - 09:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közösségi szemétszedés a Föld napján

Az akcióhoz idén Barabás Richárd alpolgármesterrel együttműködve több kerületi kulturális és civil szervezet is csatlakozott, így járulva hozzá Újbuda megtisztításához, a köztisztaság fontosságának, közös felelősségének népszerűsítéséhez.

Minden szervezet vállalta, hogy egy választott területen összeszedi a hulladékot, kitakarítja a környéket. Így tisztult meg a Duna-part (Kortárs Építészeti Központ és a Budapest 100 önkéntesei), a Gellért-hegy (ArtEcho Egyesület), a Gárdonyi tér és környéke (Eleven Blokk, Bartók Boulevard Egyesület, Kelet Kávézó, Hadik Kávéház), valamint a Hamzsabégi sétány (Valyo, Tranzit Art Café). Az önkéntesek figyeltek a járványhelyzetre: szétszóródva, ügyelve a távolságtartásra, maszkban takarítottak.

Az Újbudán működő Alapjárat.hu autós magazin szerkesztősége évek óta szedi A Föld napján a szemetet munkahelye környékén. Idén nagyobb akciót szerveztek: Bába Szilvia önkormányzati képviselőt kérték fel, hogy jelölje ki a takarítás helyszínét, aki – Junghausz Rajmund képviselőtársával és környékbeli lakókkal együtt – maga is beállt a patakpartot és a mellette lévő kis erdőt megtisztító húsz szemétszedő közé.

A Dobogó úti illegális szemétlerakatok felszámolásához a hulladekvadasz.hu is hozzájárult kesztyűkkel és zsákokkal, a gyűjtőkonténert pedig az Újbuda Prizma szállította a helyszínre.

Újbuda A Föld napjához kapcsolódóan akciósorozatot indított, amely június 5-én, a környezetvédelmi világnapon zárul. A programban a kerület vezetői hívják fel a figyelmet a zöld környezet megóvásának fontosságára helyi projektek és célok bemutatásával. Az erről készült filmeket hétről hétre megtekinthetik az Újbuda Televízióban és Újbuda Facebook-oldalán.

Kapcsolódó tartalmak: