A Magyar Zarándokút Egyesület 2009 decemberében alakult és a spanyolországi El Camino szellemiségéhez hasonlóan működő, hazai zarándokút létrehozását tűzte ki célul. A közel ötszáz kilométeres útvonal olyan legendákat, ősi hagyományokat őrző szakrális helyeken megy keresztül, mint a Pilis, a Kiskunsági Nemzeti Park vagy a Mecsek. Az egyesület minden évben felkér egy-egy ismert személyt, hogy vegyen részt az első nyitó zarándoklaton. Ezúttal Eperjes Károly volt a tavalyi év zászlóvivő zarándoka. Az Esztergomtól Máriagyűdig tartó út több, mint két hétig tartott és napi húsz-harminc kilométert gyalogoltak átlagosan a résztvevők. Eperjes Károly már többször volt zarándokúton a családjával is - például Csíksomlyón -, de ilyen hosszú túrára korábban még sohasem vállalkozott.
- A tavalyi vihar miatt én vagyok az egyedüli, aki a nyitózarándoklatot végigcsinálta - mesélte a színész. - Sajnos munka miatt meg kellett szakítanom az utat, de azokat a szakaszokat, amelyeket emiatt nem tudtam volna megtenni, előre végigjártam. Amikor sor került az igazi útra, a hóvihar miatt a többiek nem tudták teljesíteni azt a szakaszt, amit én már korábban megtettem. Úgyhogy végigcsináltam az egészet - mondta büszkén a színművész.
Pintér Sándor 2013-ban Kós Károly díjat adományozott az Magyar Zarándokút Egyesületnek. Az erről készült emléklapokat Rumi Imre egyesületi elnök adta át a jelen lévő két zászlóvivő zarándoknak. Schmittné Makray Katalin, az egykori köztársasági elnök felesége 2012-ben volt az egyesület zászlóvivő zarándoka, Eperjes Károly színművész pedig 2013-ban. Makray Katalin mindenkit buzdított arra, hogy ha nem is a teljes utat, de legalább egy szakaszt tegyen meg, mert felejthetetlen élménye lesz.
Az eseményen részt vett Nagyné Antal Anikó, önkormányzati képviselő, és Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere is, aki a budafoki szakaszon minden évben pogácsával és borral várja a zarándokokat. Miután köszöntötték a résztvevőket, a közönség Kecskeméti Rita, szoprán énekesnő és Hegedűs Katalin, zongoraművész Ave Mariájával hangolódhatott Eperjes Károly előadására.