Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Tizenhat érmet nyertek az újbudai Kyokushin Karatésok a Diákolimpia elődöntőjén

Újbuda   |   2015, február 27 - 11:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február 21-én tartották a Nyugat-, és Közép-magyarországi régió Kyokushin Karate Diákolimpia elődöntőjét Várpalotán. A verseny háromszáz fős mezőnyének legnépesebb csapata az újbudai volt, 23 versenyzővel. Az idén ötéves fennállását ünneplő csapat – egyik támogatójának köszönhetően - 50 fős busszal érkezett a versenyre.

Az újbudai Kyokushin Karatésok többsége győztesként tért haza a Diákolimpia elődöntőjéről. Tizenhat érmet - 2 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérmet – szereztek, illetve egy negyedik helyezést is sikerült elérni a kiemelt versenyen.

A Diákolimpia regionális döntőjét várhatóan három hét múlva tartják Veszprémben, melyre az újbudai versenyzők többsége továbbjutott. - Addig is folytatjuk a felkészülést, hogy a döntőt is eredményesen zárjuk, hiszen a diákolimpiai rendezvénysorozat versenyzőink iskoláinak, a XI. kerületnek és sportegyesületünknek is kiemelt jelentőségű – írta beszámolójában Váczi Zoltán, a Budai Harcművész SE tagja.

A megnyert mérkőzéseket elért versenyzők:

Formagyakorlat

  • Nagy Nóra (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. lány, 2. helyezés
  • Koncsik Bálint (Talento-Ház Alapítványi Általános Iskola), gyerek I. fiú, 3. helyezés,
  • Kiss Balázs (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. fiú, 3. helyezés,
  • Fekete Bence (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. fiú, legjobb 8
  • Kátay Bulcsú (Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola), gyerek I. fiú, legjobb 8
  • Matuz Ágnes (Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola), gyerek II. lány, 3. helyezés
  • Gergely Henrietta (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek II. lány, legjobb 8
  • Borhegyi Gergely (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek II. fiú, legjobb 8
  • Lestál Fanni (Lisznyai Utcai Általános Iskola), serdülő nő, 2. helyezés
  • Szeitz Adrienn (Szent Margit Gimnázium), serdülő nő, legjobb 8
  • Pável Zoé (Budenz József Általános Iskola és Gimnázium), serdülő nő, legjobb 8
  • Fris Gergely (Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola), serdülő férfi, legjobb 8
  • Végh Antal (Carl Rogers Általános Iskola), ifjúsági férfi, 2. helyezés
  • Borhegyi Veronika (Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium), junior összevont, 4. helyezés

Küzdelem

  • Fekete Bence (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. fiú -36 kg, 3. helyezés
  • Gulicska Bence (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. fiú -36 kg, legjobb 8
  • Kotroczó Bálint (Újbudai Bocskai István Általános Iskola), gyerek I. fiú -36 kg, legjobb 8
  • Matuz Ágnes (Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola), gyerek II. lány -35kg, 3. helyezés
  • Torma Máté (Németvölgyi Általános Iskola), gyerek II. fiú +55kg, 3. helyezés
  • Lestál Fanni (Lisznyai Utcai Általános Iskola), serdülő nő +58kg, 1. helyezés
  • Szeitz Adrienn (Szent Margit Gimnázium), serdülő nő -48kg, legjobb 8
  • Dravecz András (Losonci Téri Általános Iskola), serdülő férfi -42kg, 3. helyezés
  • Fris Gergely (Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola), serdülő férfi -42kg, legjobb 8
  • Veres Kámen (Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola), serdülő férfi -60kg, 3. helyezés
  • Fris Norbert (Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium), serdülő férfi -50kg, 1. helyezés
  • Vikukel Máté (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium), ifjúsági férfi -60 kg, 3. helyezés
  • Milus Kíra (Révai Miklós Gimnázium, Győr), junior nő -65 kg, 2. helyezés

További fotók a versenyről: www.facebook.com/ujbudakarate