Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Több kerületben drágul a parkolás augusztustól

Újbuda   |   2020, június 24 - 18:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

A veszélyhelyzet óta először ülésezett a Fővárosi Közgyűlés. Tárgyaltak a parkolási rendszerről és módosították a lakásrendeletet is.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek a képviselők arról, hogy augusztustól több városrészben (II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület) egyes parkolási zónáiban emelkednek a parkolási díjak, és bővülhet a parkolási zóna is. Budapesten jelenleg ötféle díjtételt (175, 265, 350, 440, 525 forint óránként) alkalmaznak a parkolási rendszerben, legmagasabbak az árak az ötödik kerületben, ahol egységesen mindenhol 525 forintot kell fizetni egy óra parkolásért. A változtatások kerületenként eltérnek, ezekől az Index írt összefoglalót. A díjváltoztatás nem érinti a XI. kerület területeit.

Június 27-től 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon és a Fővárosi Önkormányzat vezetése megtiltja a Lánchíd használatát az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira - közölte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes.

A testület módosította a lakásrendeletet, hogy ne lehessen úgy kilakoltatni lakót, hogy nincs biztosítva a minimálisan elfogadható elhelyezés, emellett bővítették a méltányossági bérbeadás szabályait.

Módosították a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat. Az engedményben a civil szervezetek, a kis- és középvállalkozások részesülhetnek.

Döntöttek a zöldterület-gazdálkodás szabályainak módosításáról is, az elfogadott új szabályozás módosítja a fakivágás szabályait, a benyújtandó dokumentumokat, az elbírálás folyamatát, a döntéshozatal szempontjait.

A testület visszahívta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságából Körömi Attilát és Müller Pétert július 1-jei hatállyal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ igazgatóságából Veréb Lászlót, a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottságából Krista Tamást éa pályázatot írtak ki a Katona József Színházat, valamint a Radnóti Miklós Színházat működtető nonprofit kft.-k ügyvezető igazgatói posztjaira (a jelenlegi ügyvezetők megbízatása 2021. január 31-én lejár).

Karácsony Gergely polgármester elmondta, hogy a BKK várható vesztesége 20-30 milliárd forint, a főváros cégeinek veszteségei (fürdők, FKF) szintén több milliárdra rúgnak, az elmaradó iparűzési adóbevételek mértékével pedig később szembesülnek. Kiemelte, hogy a kormány is újabb és újabb elvonásokat hajt végre, igazságtalan plusz adókkal hátráltatja a főváros talpra állását és újraindítását és a járványhelyzetben is akadályozta a védekezést. Beszámolt azokról a fővárosi lépésekről is, amiket annak érdekében tesznek, hogy a munkájukat elvesztők minél könnyebben jussanak álláshoz, a vállalkozások minél hamarabb lábaljanak ki a válságból.