Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Több száz lufi festette zöldre az eget a Föld Napján

Újbuda   |   2015, április 24 - 15:38
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nemzedékek együtt címmel szervezett egész napos programsorozatot Újbuda Önkormányzata április 22-én. Az események három helyszínen, a Feneketlen-tónál, a Bikás Parkban valamint a TIT Stúdió Egyesület épületében zajlottak.

Kora reggel gyülekeztek a Parkszínpad előtt és várták a Föld Napja esemény megnyitóját ovisok, iskolások és lelkes 60 év felettiek. Beszédében Hoffmann Tamás polgármester a természetről és a családról szólt. Szerinte a közösségépítés volt az esemény egyik legfontosabb célja.

A megnyitót követően Monspart Sarolta tájfutó világbajnok buzdította sportolásra a megjelenteket, akiknek Kaskötő Brigitta és grosicsos tanítványai vezényelték le a reggeli tornát. Együtt mozgott a tömeggel Horváth Gábor és Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozó, valamint az A Híd-OSC-Újbuda vízilabdacsapat.

A torna után több száz lufi emelkedett a magasba és festette pár percre zöldre az eget. A Magyar Madártani Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi játékokkal készült, de lehetett íjászkodni, lovagolni, kecskét, kacsát, lámát simogatni is. A Feneketlen-tó körüli program ezzel még nem ért véget, mivel a kerületi tűzoltók, rendőrök, az Országos Mentőszolgálat valamint a Magyar Vöröskereszt emberei is tartottak bemutatókat.

Eközben a Bikás parkban is számtalan program várta az érdeklődőket. A tájfutáson közel hatszáz iskolás, negyven óvodás, valamint idősebbek is részt vettek. Az eltérő korosztályok más-más távot és útvonalat teljesítettek. A rendezvény lebonyolításában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói segédkeztek.

Idén az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a hatvan év felettiek megnyerésére, ebben segédkeztek a KTK mesterszakos hallgatói. A diákok háttérkutatással, elemzésekkel, külföldi gyakorlatok ismertetésével és kreatív ötletekkel támogatják az idősprogramok népszerűsítését.

A TIT Stúdió Egyesület épületében virágkötészet, gomba kavalkád, ásványbemutató, ismeretterjesztő játékok, madár- és hangszerbemutató, gyógyteafőzés és -kóstoló, valamint a legkisebbeknek Óvodássziget volt. A nap végén hirdették ki az ovisoknak szóló Föld napi pályázat eredményeit. A rajzpályázatot az év madara, fája, hala, vadvirága, hüllője és rovara címmel írták ki, ezen közel száz óvodás és közel száz általános iskolás vett részt. A legnépszerűbb téma a búbosbanka volt, mely idén az Év madara.

Mivel 2015 a Fény Nemzetközi Éve, a szöveges pályázatok ehhez kapcsolódtak. A természeti fényjelenségeken és az optikai eszközökön túl a fénykibocsátó élőlények voltak a legnépszerűbb témák. A fotópályázat „Kapd le fényt!” címmel indult, a szöveges és fotó pályázaton ötven, három fős csapat indult valamint negyven egyéni pályázó.

H.L.