Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tömegek voltak a szakrendelő szűrővizsgálatain

Újbuda   |   2016, május 9 - 11:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Óriási érdeklődés volt a Szent Kristóf Szakrendelő idei Családi Egészségnapja iránt. A tizenegyedik alkalommal megrendezett programot május 7-én tartották.

Újbudaiak százai vettek részt a Szent Kristóf Szakrendelő idei egészségnapjára szervezett ingyenes méréseken, szűréseken. Kóti Tamás főigazgatója emlékeztetett, a családi egészségnapot tizenegyedik alkalommal rendezték meg. A programon Szabolcs Attila, a kerület országgyűlési képviselője a megelőzésre hívta fel a figyelmet, mivel szerinte jobb félni, mint megijedni.

Az egészségügyért felelős alpolgármester, Király Nóra is a mindenkori megelőzést emelte ki. Elmondta, Újbuda Önkormányzata sokat tesz a lakosság jó egészségi állapotának megőrzéséért és százmilliókat különítenek el a költségvetésből, hogy a XI. kerületben élők közérzete és mindennapjai élhetőek és boldogok legyenek.
Sokan voltak kíváncsiak vérnyomásukra, vércukor-, illetve koleszterinszintjükre, de a speciálisabb vizsgálatok is népszerűek voltak. Csontsűrűséget, allergiára való hajlamot vagy állapotot ellenőriztethettek az érdeklődők, továbbá urológiai és szájüregi daganatszűrésekre és szemvizsgálatokra is lehetett jelentkezni.

A felgyorsult élet miatt már-már népbetegségnek számít a stressz, amely számos fizikai tünettel jár és súlyos betegségek is kialakulhatnak. Ugyanakkor a nap káros sugarai kortól függetlenül vezethetnek bőrbetegséghez, az egészségtelen táplálkozás pedig cukorbetegség, a környezetkárosító hatások allergia kialakulását eredményezhetik. Ezek a betegségek azonban a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően mind-mind megelőzhetőek.

T. K.