Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tovább gyarapodott a kerület vagyona, jelentős többlet a tavalyi költségvetésben

Újbuda   |   2019, május 8 - 12:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányza­tának 2018. évi zárszám­adásáról, a kerékpár-gyűjtőállomások számának bővítéséről, valamint a Kelen SC focipályájának újjáépítéséről is határoztak a képviselők a testület április 25-i ülésén.

A testületi ülés elején Hoffmann Tamás polgármester átadta az Újbuda Közbiztonságáért elismeréseket Csizmadia Rita rendőr őrnagynak, valamint Huszti László tűzoltó főtörzsőrmesternek. A grémium megemlékezett a 47 esztendős korában elhunyt Czére Zsoltról, aki az önkormányzat környezetvédelmi munkatársaként dolgozott.

Első napirendi pontként Újbuda Önkormányzatának 2018. évi zárszámadásáról tárgyaltak a képviselők. A kerület tavalyi – halmozódással korrigált – bevételi főösszege 30,2 milliárd, kiadási főösszege pedig 25,3 milliárd forint volt. – A közel ötmilliárdos maradványból 1,6 milliárd szabadon felhasználható – mondta el a polgármester, hozzátéve: Újbuda a megfontolt, stabil gazdálkodásnak és a jól megtervezett költségvetésnek köszönhetően ismét jó évet zárt. Az önkormányzat vagyona hétmilliárd forint értékben növekedett, a Magyar Államkincstár pedig – amely átfogó ellenőrzést végzett a helyhatóságnál – elismerését fejezte ki a precíz munkavégzés vizsgálatakor. Hoffmann Tamás kiemelte, hogy az önkormányzati intézményrendszer zavartalan működtetése mellett állami és saját források igénybevételével sikerült kibővíteni és megújítani a Gazdagréti Szivárvány Óvodát, bevezették az óvodai és a szociális ágazatban dolgozók újbudai bérpótlékát, modernizálták a kelenföldi orvosi rendelőket, felújították és bővítették a Gazdagréti Védőnői Szolgálat, illetve a gyermekorvosi rendelő helyiségeit. A rendelettervezet vitája során Hintsch György, az MSZP–DK–Párbeszéd-frakció­szövetség vezetője arról beszélt, hogy immár nemcsak választási költségvetésről, hanem választási zárszámadásról is beszélhetünk, ugyanis azt a kevés fejlesztést, ami megvalósul, a választásokra időzítették. Úgy vélte, az önkormányzatnak jóval több forrást kellene biztosítania a Szent Kristóf Szakrendelő működtetésére és a parkolási problémák megoldására. Válaszában a polgármester úgy fogalmazott: mivel a kerület fejlesztése szisztematikus, a munkavégzés pedig folyamatos, nem beszélhetünk „választási zárszámadásról”.

Módosították a rászorult személyek támogatásáról szóló önkormányzati rendeletet: mostantól engedélyezik az eltemettetésre köteles személyeknek a köztemetés költségeinek részletfizetését. Ez a köztemetés költségeinek nagyobb mértékű megtérülését is elősegíti.

Kettőről ötre nő a MOL Bubi közösségi kerékpárállomások száma Újbudán, amihez az önkormányzat díjmentes közterület-használattal járul hozzá. Az új bérbiciklidokkokat a Bertalan Lajos utcában (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem épülete előtt), a Pázmány Péter sétányon (az ELTE északi tömbjénél), valamint a Magyar tudósok körútján, a BME Q épülete előtt alakítja ki a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázati forrásából, tíz százalék önrész biztosításával újulhat meg az idén Budapest Kupát és női csapatával bajnokságot nyert Kelen SC pályája. Az önkormányzat tulajdonában lévő műfüves labdarúgópálya erősen elhasználódott, rekonstrukciója helyett költséghatékony megoldás lehet egy új, korszerű létesítmény építése. A döntés értelmében nyertes pályázat esetén az önkormányzat a pálya üzemeltetésével az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-t bízza meg.

A testület ülésén elfogadták az önkormányzat 2018. évi szociális és gyermekvédelmi beszámolóját, illetve a Vicus XI. Közalapítvány közhasznú tevékenységéről, valamint a Környezetvédelmi Alap tavalyi felhasználásáról szóló tájékoztatást, továbbá döntöttek alapítványok támogatásáról, illetve művészeti ösztöndíjak adományozásáról is.

(V. L.)