Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Továbbra is igény van közösségi kertekre

Újbuda   |   2014, március 18 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az urbánus életforma velejárója napjainkban a közösségi tevékenység, annak is egyik leglátványosabb formája a közösségi kertészkedés. Az Index úgy értesült, hogy bár a fenntartó Kortárs Építészeti Központ már majdnem eltemette, mégis megmenekült a Lecsós névre hallgató közösségi kert a Millenárisban.

Kertész Monika, a KÉK közösségi kertekért felelős munkatársa az Indexnek elmondta, hétfőn délután hívta fel a Millenáris Nonprofit Kft. műszaki igazgatója az örömhírrel, hogy bár október 31-ével felmondták a szerződésüket, most újra szerződnének velük. Feltehetően a háttérben az állhat, hogy a Széllkapu projekt miatt a Millenáris parkfelújítása is csúszik.

A Millenáris ezért most 2014. november végéig tartó határozott idejű megállapodást ajánlott a KÉK-nek, amit boldogan elfogadtak. "Hihetetlen, hogy ez megtörtént, most várjuk a szerződést. A régi kertészekkel új szerződést fogunk kötni, a felszabadult helyeket pedig újra megpályáztatjuk" – mondta Kertész Monika.

A Kortárs Építészeti Központ a külföldön már jól bevált community garden mintájára 2012 tavaszán a Millenárisban nyitotta meg a város első közösségi kertjét, a Lecsós Kertet, ahol azóta 88 darab, öt négyzetméteres parcellán nagyjából két-háromszáz ember gazdálkodott vegyszermentesen.

Paradicsom, zöldborsó, cukkini, vagy eper ritkán terem panel lakótelepen, de Újbudán ez már nem lehetetlen. A Lecsós kerthez hasonló közösségi kert a kerületben is működik. Az önkormányzat tavaly tavasszal Őrmezőn hozta létre a kerület első közösségi kertjét, a faládás parcellák gondozási jogát pedig pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. A kezdeményezés sikeres.

Továbbra is igény van közösségi kertekre