Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Új ruhákba öltöztetik a Szent Imre Kórház babáit

Újbuda   |   2014, november 26 - 23:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Magánszemélyektől és a Gazdagréti Összefogás Egyesülettől kapott babaruhákat a Szent Imre Kórház újszülött osztálya. Az adományokat november 25-én adták át az akció résztvevői az intézménynek.

Tavasszal babaruhagyűjtésbe kezdett a Gazdagréti Összefogás Egyesület Szeretet Boltja. Az ötletgazda egy a Szent Imre Kórházban a közelmúltban szült édesanya, aki azzal kereste fel Király Nóra önkormányzati képviselőt, hogy szerinte szüksége volna az intézménynek ilyen jellegű segítségre.

Gazdagréten sok a baba, ruháikat pedig gyorsan kinövik. A gazdagréti anyukák jelentős része a Szent Imre Kórházban szülte gyermekét és szívesen csatlakozott a gyűjtőakcióhoz. Közel háromszáz darab rugdalózót és kis ruhát sikerült összegyűjteni, ezen felül a legnagyobb felajánlás Mayer Krisztinától érkezett, ő összesen nyolcvankét új rugdalózót és body-t vásárolt.

A Szent Imre Kórházban évente háromezer újszülöttet segítenek világra, ez pedig a Budapesten születő gyermekek 17,8 százaléka. - Ezzel a legnagyobb forgalmú szülészeti osztály vagyunk, úgyhogy minden segítségek nagyon örülünk - mondta Sziller István osztályvezető főorvos. .

HL