Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újabb poptörténeti emléktáblát avattak Újbudán

Újbuda   |   2016, április 21 - 15:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem épületénél, az Egry József utcai E-Klubnál avatták fel a Cseh Tamás Program ötödik poptörténeti emléktábláját.

Folytatódik a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogram, amelynek célja, a nyitott, kreatív emberek, művészek, zenekarok kapcsolatának erősítése. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott kampány jóvoltából a zeneszeretők a könnyű zenei kultúra múltja előtt tiszteleghetnek, de a program résztvevői az újító és progresszív törekvéseket is megismertethetik a Cseh Tamás-rajongókkal. Az emléktáblával díszített emblematikus helyszíneken számos alkalommal lépett fel Cseh Tamás kortársaival együtt – mondta lapunknak Hegyháti József, egyetemi docens.

Az avatáson Hoffmann Tamás polgármester és Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Ideiglenes Kollégiumának vezetője is részt vett. A mostani az ötödik emléktábla, az eddigiek az egykori Ifipark területén a Várkert Bazárban, a volt Lágymányosi Közösségi Házban (most MÚ Színház), a Balzac utcai egykori Bosch Klub homlokzatán, illetve a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház színháztermének előterében találhatók.

Tervek szerint további fővárosi és vidéki helyszínekkel bővül a poptörténeti emlékpontok száma. Ilyen lesz például a debreceni – mondta Vass Norbert, a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramjának koordinátora. Budapesten a kultikus Fekete Lyuknál is lehet emléktábla.

T. K.