Olofsson 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon. 1933-ban lépett be a Szent Benedek-rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar–német–bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. 1939-ben szentelték pappá.
1941-től tábori lelkészként szolgált, de mivel beszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták és leszerelték. Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított. 1945-ben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójának nevezték ki. Mivel részt vett az akkori választási küzdelmekben, 1946. június 5-én letartóztatták. Az Államvédelmi Hatóság próbált vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós perhez, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő 10 évig tartó szabadságvesztésre ítélte. A gulágon is megtalálta életcélját: fogolytársaiban tartotta a lelket.
1955-ben tért haza. Nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd 12 évig betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként dolgozott; a Korányi-szanatóriumból ment nyugdíjba 1977-ben. Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként működött a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánián.
2014-ben platinamiséjét ünnepelhette a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. 2016. október 23-án átvette a Magyar Becsület Rend kitüntetést.
A budai ciszterci Szent Imre-plébánia, ahol a hetvenes évek elejétől volt 35 éven át kisegítő lelkész Placid atya, hálaadó szentmisén ünnepelte 100. születésnapja alkalmából, 2016. december 18-án szeretett papját. Homíliája a búcsúzó üzenete volt. „Tavaly nem mertem ígérni, hogy találkozunk még. Most nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy megajándékoz mindennap egy fél óra olyan csodálatos idővel, amikor nem tudom, itt vagyok-e egyáltalán. Megélhetem az utolsó vacsora megjelenésének csodáját, amikor a szobámban az íróasztalomnál misézhetek” – mondta. Placid atya arra kérte az egybegyűlteket, vegyenek részt ők is azzal a tudattal a szentmisén, hogy ott „megvalósul a megváltó Jézus három legistenibb csodája”, amiből mi is részesedhetünk. Ez tesz minket boldoggá még akkor is, ha körülöttünk zűrzavaros a világ, hiszen itt, ebben a világban élünk, erre az életre erősít meg mindannyiunkat a szentmise csodája – fogalmazott.
Placid atya ezekkel a szavakkal búcsúzott Újbuda közösségétől: „testvéreim, ez az utolsó kérésem talán: éljétek meg a szentmise csodáját! Sziklaszilárd hittel garantálom, ha ti így vesztek részt a szentmisén, erőt merítve a következő hétre, akkor találkozunk az örökkévalóságban. Viszontlátásra otthon”.
forrás: Magyar Kurír