Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újbuda nem dönt a helyiek nélkül

Újbuda   |   2021, november 8 - 09:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

Minden adott ahhoz, hogy az újbudaiak érdekeinek megfelelően alakuljanak a dolgok, akkor is, ha nem a miénk a tulajdon többsége – jelentette ki László Imre újbudai polgármester a kelenföldi városközpontra kiírt pályázattal kapcsolatban. Kiemelte, a végső döntést természetesen a környékbeliekkel közösen hozzák majd meg. Kizárólag a helyiek által támogatott átalakítási terveket fogadja el Újbuda, és az önkormányzat ragaszkodik a meglévő, az újbudaiak által használt szolgáltatások megtartásához is.

• Mit lát lelki szemei előtt? Mi lesz a kelenföldi városközpont helyén pár év múlva?
Ehhez gazdag képzelőerő szükséges, hiszen ma még minden alakul. Az, hogy végül mi épül ott, azt nemcsak az önkormányzat, hanem az ott élők, a jelenleg ott dolgozók, a szolgáltatást nyújtók, az üzletet működtetők véleményét megismerve, közösen alakítjuk ki. A beérkező pályázatokat majd közreadjuk, hogy lehessen látni, ki mit tervez oda. Amikor szóba került ennek a nyolcvan százalékban a főváros tulajdonában lévő területnek az értékesítése, akkor mi azt kértük, hogy lehetőségünk legyen alkotóan részt venni a döntésben. Ha csak úgy, simán eladják a területet, akkor a vásárló oda bármit építhet, ami az építési szabályoknak megfelel. De ez nem biztos, hogy számunkra is megfelel. Ezért nem csupán azzal kell pályázni, hogy ki mennyiért venné meg a területet, hanem azzal is, mit szeretne ide építeni. És bár Újbuda csak kisebbségi tulajdonos, alig húsz százalékkal rendelkezik, ami a Burger Kinget jelenti, vétójogot kapott az önkormányzat.


• Miért kell eladni ezt a komplexumot? Itt működik évtizedek óta, és népszerű.
Egyrészt az épület elöregedett. Szerkezetében, megjelenésében nem olyan, amilyennek egy 21. századi szolgáltató központnak lennie kell. Másrészt az eladásról a többségi tulajdonos, a főváros döntött. Érthető, hiszen a kormányzati megszorítások miatt szükségük van forrásokra. Mi azzal a szándékkal csatlakoztunk, hogy ott épüljön egy korszerű épület, olyan, amelyik a jelenlegi szolgáltatásokat továbbra is nyújtja.


• Önök a kampányukban azt mondták, hogy Újbuda megtelt. Nem lehet már ide különösebben lakóingatlanokat építeni, mert a kerület infrastruktúrája nem bírja. Most ehhez képest sorra épülnek lakóházak és irodaházak, akár ide is...
A kerületben kizárólag olyan lakóházak épülnek már, amelyeket 2019 előtt az előző önkormányzat engedélyezett. Tehát azokat a lakóparkokat például, amelyeket mostanában átadnak, nem mi hagytuk jóvá. Ennek megfelelően jogilag nem is volt lehetőségünk beleszólni ezek sorsába. De most más a helyzet. Itt még egy komoly kikötésünk volt. Az, hogy lakást nem lehet oda építeni.


• Az eladásnak akkor a fő oka az, hogy pénzhez kell jutnia a Fővárosi Önkormányzatnak, de valami csurran-cseppen nyilván Újbudának is.
Természetesen, a 20 százaléknak megfelelően. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy nem mi akartuk ezt a területet eladni, de egyetértünk az ötlettel, mert a főváros súlyosan forráshiányos.


• A pályázatban az is szerepel, hogy akár 30 méter magas, kilencemeletes épületet is lehet ide felhúzni.
Hangulatkeltésre ez jól hangzik. De az az igazság, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz ezen a területen. Ez nem azt jelenti, hogy a gyeplőt bedobtuk volna a lovak közé. Egyszerűen a kerület építési szabályzata erre a területre így vonatkozik. Állnak is ott régóta tízemeletes épületek. De hogy itt mi lesz valójában, azt majd akkor látjuk, ha beérkeznek a pályamunkák, a zsűri értékeli őket, aztán közszemlére tesszük, hogy véleményezni lehessen. S a végső szót Újbuda Önkormányzata fogja kimondani, a lakókkal egyeztetve.


• Szólhat úgy is a végső döntés, hogy ugyan az építési szabályzat enged valamit, de az önkormányzat kevesebbhez járul hozzá?
Természetesen.


• Mondhatja azt a zsűri, hogy egy nagyobb épület költséghatékonyabb lenne, de mi ragaszkodunk bizonyos funkcióhoz, mérethez és a többi?
Így van. Semmilyen érdekünk nem fűződik ahhoz, a példánál maradva, hogy itt csak egy harminc méter magas épület állhat.


• Mi lesz azokkal a szolgáltatókkal, amelyek azt mondják, akár félmilliárd forintot is befektettek az elmúlt években, hogy ezt az épületet felújítsák, használhatóvá tegyék, szigeteljék, szépítsék. És többüknek hosszú évekre előre szerződésük van, hogy ott működhetnek.
A bérlőknek a fővárossal van szerződésük, nem a kerületi önkormányzattal. Ezek az üzletek, ahogy említettem, a Burger King kivételével, a főváros területén működnek. Ebbe nekünk eddig sem volt beleszólásunk. Nekik a fővárossal kell megegyezniük. Beszéltünk erről a bérlőket képviselő Kiss Józseffel is.


• A környékbeli polgárokat képviselő civilek, legalábbis egy csoportjuk, azt mondja, hogy nem ismerhették meg a terveket, a pályázatot csak pénzért nézhették volna meg. Senki nem volt kíváncsi arra, hogy ők mit gondolnak, mit szeretnének ezen a területen...
De hiszen nincsenek még tervek! Egyelőre a területre szóló pályázatot írták ki. Majd csak ezután jön az, hogy ki mit szánna ide. Ezt viszont már zsűriztetjük szakmailag is, meg az ott élőkkel is. Ha nincsenek tervek, odaadni sem tudjuk őket.

• Nem tudom, mennyire szokás, de a pályázati kiírást esetleg meg lehetett volna vitatni velük.
Valóban azt hiszem, hogy ez nem szokás. Egy tulajdonban lévő területnek az eladásával kapcsolatban, természetesen a jogi következmények figyelembevételével, a tulajdonosnak szabad a keze. A főváros írta ki ezt a pályázatot. Miről tudtunk volna mi egyeztetni?


• Talán hogy szerepeljen-e benne, hogy a meglévő funkciókat meg kell tartani, vagy a környékbeli infrastruktúrát esetleg föl kell javítani ahhoz, hogy ez ne akadályozza a már itt élők életét.
Akkor újra megismétlem, amit már többször elmondtam. Mi minden körülmények között annak szerzünk érvényt, hogy azok a szolgáltatások, amelyek most ott vannak, a jövőben is meglegyenek. Amelyeket a környék lakossága elfogadott, használ és szükségesnek tart. A kerület lakói és a szolgáltatók érdekeinek képviseletében is ragaszkodunk ehhez.

A teljes interjú megtekinthető az Újbuda televízió műsorában.

D. J.

TÉNYEK A PÁLYÁZATRÓL

Bírálat:
• a pályázat beadásának határideje: 2021. november 29. 10 óra
• az elektronikus árverést követően az újbudaiak észrevételeire, véleményeire kiemelten számítva lakossági fórumot tartanak, kerületi kiállításon megtekinthetők lesznek a pályázati anyagok
• az elektronikus árverés után a koncepcióterveket négytagú szakmai bíráló bizottság bírálja el, amelynek tagja Újbuda főépítésze, valamint a városgazdálkodási igazgató is


Vétójog:
ÚJBUDA EREDMÉNYTELENÍTHETI AZ ELADÁSI PÁLYÁZATOT.

Az ajánlatkérő, vagy a Fővárosi Önkormányzat, vagy a XI. kerületi önkormányzat illetékes döntéshozó szerve az eljárást indoklás nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.

Újbuda preferenicái:
• iroda
• szállásjellegű, kereskedelmi, szolgáltató funkciók
• a földszinten közösségi, szolgáltató rendeltetésű helyiségek
• bölcsőde, óvoda
• patika, orvosi rendelő
• közösségi tér
• élelmiszer-kereskedelem, bank, piac, étterem
• kultúra, művelődés
• sportolás, testkultúra