Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai impressziók a Malomban

Újbuda   |   2015, március 11 - 12:25
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február 20-án tartották az Összefogás Újbudáért Egyesület legújabb kiállításának megnyitóját a Malom Közösségi Tér és Galériában. Az „Újbudai Impressziók” címet viselő tárlat Pongrácz Zoltán festő- és grafikusművész festményeit mutatja be, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett.

Pongrácz Zoltán festő- és grafikusművész több mint négy évtizede él és alkot Újbudán. Így művei egy részén az itt lakók számára ismerős helyszínek és épületek elevenednek meg, úgy mint a Gellért Szálló látképe vagy a XI. kerület jelképének számító Szent Imre-templom előtérben a Feneketlen-tóval. Emellett egy olyan, már-már kortörténeti dokumentumként felfogható alkotás is helyet kapott a kiállításon, mely a régi Fehérvári úti piacot ábrázolja. Az alkotó életműve a sárvári indulástól a gyulai művésztelep hatásain át egészen az újbudai alkotó korszakig terjed, és ma is továbbgazdagodik.

A tárlatot Sáncz Klára Lujza muzeológus nyitotta meg, aki Pongrácz Zoltán művészi korszakainak szimbolikáját méltatta. Lakatos J. Péter előadóművész, Kosztolányi Dezső és Kányádi Sándor egy-egy költeményével, míg a Príma Primissima díjas Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei csodálatos harmonika- és fuvolajátékukkal tették emlékezetessé az eseményt, mely hangulatos fogadással zárult.

A kiállítás március 19-éig látogatható, hétfőn, kedden és csütörtökön 17–19 óráig, valamint az egyesületi programok alkalmával, a Fehérvári út 88/C szám alatti Malom Közösségi Tér és Galériában.