Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Újbudai Ősz: programok a halászléfőzéstől a Kerület Napjáig

Újbuda   |   2018, augusztus 31 - 10:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

A szeptember 1-jei jubileumi Halászléfőző versenytől a november 11-i Kerület Napjáig több mint két hónapon át tart az a hagyományos rendezvénysorozat, amelynek részeként egymást érik majd Újbuda különböző városrészeiben a fesztiválok, versenyek, vigasságok. Ezeket gyüjtöttük csokorba.

Halászléfőző verseny harmincadszor
Jubilál a Gazdagréti Halászléfőző verseny, amelyet a Gazdagréti út és a Rétkerülő út közötti parkban tartanak szeptember első szombatján, idén ez 1-jére esik. A 30. alkalommal megrendezett esemény központi témája idén az aranyhal, a kívánságok szimbóluma. Retró zenei kívánságműsorral várja az érdeklődőket az Önök kérték című tévéműsorból ismert Bényi Ildikó, akitől egész nap lehet dalokat kérni. A számok videoklipjeit LED-falon nézhetik meg az érdeklődők. A nosztalgiázni vágyóknak Zoltán Erika énekel, végül Arató videodiszkóval ér véget a zenés időutazás.
Az aranyhal lesz a főszereplő a gyerekeknek szóló kreatív, sportos és ügyességi játékokban is. A Gazdagréti Közösségi Háznál az apróságoktól a kamaszokig bárki kipecázhatja a szerencsehalat, óriásamőbázhat, célba dobhat, de lesz csillámtetoválás és ugrálóvár is. A halászléfőző verseny résztvevői a fát, a kenyeret, a hagymát és a halat is ingyen kapják. A legfinomabb ételeket díjakkal jutalmazza a zsűri.

Ősz a Bikás parkban
Az Őszköszöntő Fesztivál szeptember második vasárnapján, 9-én lesz a Bikás parkban. Ez az esemény is egy tematika köré csoportosul: minden az iskoláról, a tudásról és a tudásszerzésről szól egy-egy tantárgyhoz kapcsolódva, szórakoztató játékok köntösében. Nemcsak a feladat lesz mindig mulatságos, hanem a megoldás és a végeredmény is – ígérik a szervezők.
Az informatikai feladványok során igazi robotprogramokkal lehet dolgozni, az interaktív történelemórán izgalmas sztorikkal gazdagodhatnak a gyerekek. Az egyik legérdekesebb programnak a sorozatszinkronizálás ígérkezik, amellyel drámapedagógiai képességüket, a mozgóképkultúrában szerzett ismereteiket bővíthetik a diákok. Akik elvégzik az „iskolát”, bizonyítványt kapnak, a legügyesebbek ajándékokkal is gazdagodhatnak.
A jó hangulatról sztárfellépők gondoskodnak: köztük lesz Opitz Barbi, a Belmondo zenekar és az LGT Zenevonat is berobog, több mint kétórás műsorában a legnépszerűbb LGT-slágerekkel. A kicsik ugrálóvárban vezethetik le energiájukat, mindemellett kézműves foglalkozásokon, szüreti fajátékokon és a kedvelt pecsétgyűjtő játékon is megmutathatják kreativitásukat.

Bambi, zizi, körhinta
Őrmező Ünnepének idei mottója: „tíztől tízig ízig-vérig fesztivál”. A rendezvényt idén 18. alkalommal tartják, a korábbi évekhez hasonlóan számos közkedvelt, visszatérő programmal szeptember 15-én a Költők parkjában. Andalító és vérpezsdítő muzsika, vidám bábjáték, interaktív színházi előadás, ügyességi mászófal és vidámpark, táncos-sportos-zenés bemutatók, készségfejlesztő foglalkozások, ínyencségek várják a látogatókat. Az egész napos bulit főzőverseny, esti tűztánc és utcabál zárja.
A Harmadik figyelmeztetés nevű színész zenekar adja a talp­alávalót és a showműsort. A gyerekeknek lesz mesejáték, kézműves foglalkozás, a felnőtteknek kirakodóvásár, a bátraknak rekeszmászás, csúzlizda és bábautomata, hűtött italok, finom falatok, bambi, zizi, körhinta.

Ép testben ép lélek
Negyedik alkalommal rendezik meg a Feneketlen-tónál az Újbudai EgészségPartot. Újbuda szervezésében és a Király Nóra alpolgármester által alapított Fiatal Családosok Klubjának támogatásával szeptember 16-án adhatják át magukat az érdeklődők a testedzésnek és az ingyenes vizsgálatoknak. Mindennek fókuszában az egészség áll. A szervezők rendkívül fontosnak tartják a tudatos életmód iránti elkötelezettséget.
Az elmúlt esztendők során több ezer látogató jött el a Feneketlen-tóhoz, hogy egy napot az egészség jegyében töltsön el. Ilyenkor együtt sportolhat a család apraja-nagyja, előadásokat hallgathatnak meg a betegségmegelőzésről, és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. A rendezvényen Katus Attila világ- és Európa-bajnok sportaerobik versenyző tart tornaórát és Szandi ad koncertet.


Játék és közlekedés
A Pajkos utcai Vigasságokat szeptember 22-én, szombaton tartják, a hagyományoknak megfelelően az Andor utcai kereszteződésnél. Délután az Egységben az egészség! jegyében várják programok a kicsiket és nagyokat. Lesz kézműves foglalkozás, játszósziget, falmászás. A jókedvet több koncert, este pedig utcabál is garantálja.
Ugyanezen a napon az érdeklődők közlekedésbiztonsági rendezvényen vehetnek részt a Bikás parkban. A legnépszerűbb feladatok egyike ilyenkor mindig a biciklizés a KRESZ-parkban. A tanpályát kismotorral, futóbiciklivel, rollerrel és gyermekkerékpárral is lehet majd használni. A gyerekek megtanulhatják, hogyan kell átkelni a zebrán, mit kell nézni a jelzőlámpán, miként kell ki- és behajtani a körforgalomba, mit jelent a jobb kezes kereszteződés. Lesz még vezetéstechnikai játék, láthatósági sátor, szimulátorok, és „részeg szemüveg” is. A mini­koncertek mellett fényjáték és az Őrangyal táncprodukció is emeli a hangulatot.

Szent Mihály ünnepe
Szeptember 29-én és 30-án a Szent Mihály-napi búcsún az albertfalvaiak köszöntik az őszt. A több évtizedes múltra visszatekintő, a templom védőszentjéhez kapcsolódó eseményt az Albertfalvi Keresztény Társaskör szervezi. A keresztény hit­élet rendkívül aktív Albertfalván, összetartja a közösséget, köszönhetően mások mellett Gável Henrik plébánosnak, valamint olyan intézményeknek és szervezeteknek, mint az Albertfalvi Keresztény Társas Kör, a Szent Mihály-plébánia közösségei és a Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda.

Szüreti mulatság
A Kelenvölgyi Ezerjó fesztiválnak a Kelenvölgyi Közösségi Ház ad otthont október 6-án, szombaton. A szüreti időszakhoz kapcsolódó rendezvényen a boros ételek készítése közben a gyerekek is jól szórakozhatnak: íjászkodhatnak, táncolhatnak, kézműveskedhetnek. Délután lovas huszárok teszik emlékezetessé a lovas kocsis felvonulást, a koncertek pedig minden korosztálynak izgalmas programot ígérnek. Az Ethno Sanzon sajátos, népzenei alapú, de mai hangzású dalait mindenképp érdemes meghallgatni.

Válassz Sportot Újbudán! – új helyszínen
Idén immár nyolcadik alkalommal várja a családokat a Válassz Sportot Újbudán! kerületi rendezvény. Szeptember 8-án új helyszínen, a Kánai úti Sport11 Sport, Szabadidő és Rendezvényközpontban lehet kipróbálni a különböző sportágakat.
Az ez évben mintegy 40 sportágat felvonultató, 70 egyesületi szakosztályt bemutató nagyszabású családi esemény, a Válassz Sportot Újbudán! célja, hogy a kerületi gyerekek megtalálják szeretett sport­águk helyi egyesületeit. Az önkormányzati Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. vezetősége 2011-ben álmodta meg a rendezvényt, és azóta minden esztendőben vállalja lebonyolítását. Az OSC, a MAFC, a BEAC, a MAC, a Rock and Magic, a Kanadai Magyar Hokiklub, a Kelen SC és a Lágymányosi Spari színeiben évről évre egyre több újbudai gyermek sportol.
Az esemény az újbudai egyesületek szabadidő- és verseny­sportágainak bemutatásával az utánpótlás-nevelést is támogatja: elsősorban azoknak szól, akik szeretnének sportolni, ám még nem tudják, hol és mit. A Válassz sportot Újbudán! több tucat sport kipróbálására nyújt lehetőséget (vízilabda, úszás, kosárlabda, foci, kézilabda, kajak-kenu, jégkorong, triatlon, öttusa, dzsúdó, karate, vívás, baseball, érintős rögbi, curling). Szeptember 8-án olimpiai és világbajnokok segítenek választani kicsiknek és nagyoknak.
Az új helyszínen, a Sport 11 Sport, Szabadidő és Rendezvényközpontban gyermekmedence és úszómedence is várja a kilátogatókat. Az OSC és a Vidám Vízilovak csapata vízilabda-bemutatókkal készül, a StarSport Akadémia az úszásoktatást népszerűsíti. A résztvevők egyéni oktatókkal is találkozhatnak. Új programként a lovaglást is ki lehet majd próbálni a Castor Egyesület jóvoltából. Az ELTE BEAC atlétika-szakosztálya 975 méteres korosztályi futóversenyt hirdet. Lesz búvárkodás és egy félórás búvárbemutató is. A kiegészítő interaktív programokon (aerobik, jóga, zumba) sztár- és meglepetésvendégek fogadják a sportolni vágyók családjait.
A belépés és a részvétel térítésmentes. A helyszínre tízpercenként indulnak ingyenes buszjáratok a Kelenföldi pályaudvar metróvégállomásától. A tavaly közel tízezer főt vonzó rendezvény védnökei – akik az eseményen minden alkalommal megjelennek – Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester.
További információk a sport.ujbuda.hu weboldalon és a Facebook-eseményoldalon találhatók.

Családbarát cégek elismerése a Kerület Napján

Az őszi események sorozata minden évben a Kerület Napjával zárul. Ekkor adják át az önkormányzat által alapított Családbarát Vállalkozás Újbuda címet is. Erről külön cikkben számolunk be.