Györeiné Boross Csilla évekig dolgozott óvodai-, valamint általános iskolai pedagógusként, készségfejlesztő speciális szakiskolában folytatott közismereti képzést, készségfejlesztő speciális szakiskolában a szakképzésben oktatott. Fejlesztő nevelő-oktatóként az utazó gyógypedagógusi hálózatban is hatékony munkát végzett. Úgy véli, a pedagógusi szakma szépsége a gyerekek eredményeiben látható, egy gyógypedagógusnak örömöt jelent, ha a gyermekek fejlődnek. - A sajátos nevelési igényű tanulóknál tapasztalható fejlődés gyakran nem olyan látványos, viszont annál szebb eredményt jelentenek a pedagógus és a szülő számára – tette hozzá.
Rakonczai György 1991 óta a Mechatronikai Szakgimnázium matematika tanára, korábban a Széchenyi István Gimnáziumban és a Szerb Antal Gimnáziumban is tanított. A díj átadásakor kiemelték nagyfokú empátiáját, segítőkészségét, szakmai tudását, emberi magatartását, amelyet szaktanárként és osztályfőnökként minden nap bizonyít.
A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át első alkalommal. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársainak adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez. A díjból évente 25 darab adományozható, átadására a Pedagógus Nap alkalmából kerül sor. Az elismeréssel képzőművészeti kivitelezésű plakett, az adományozást igazoló okirat és kétszázezer forint pénzjutalom jár.
A huszonöt kitüntetett pedagógust idén a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium tanítványainak előadásával köszöntötték a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében. A díjakat Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes adta át. Hangsúlyozta: minden felnőtt emlékszik egy-egy általános vagy középiskolai tanárára. Bár 2013 óta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) végzi az illetékességi területén működő általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartását, a fővárosi önkormányzat szabadidős programok szervezésével támogatja az intézményeket. - A pedagógusok minden nap újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek. Nincs két egyforma gyermek, ezért kiemelten fontos, hogy empátiával forduljanak a gyerekek felé – mondta.
T. K.