Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Újbudai pótlékot kapnak az óvodapedagógusok és a szociális szakdolgozók

Újbuda   |   2018, október 24 - 08:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Oktatási-nevelési intézményeket érintő előterjesztésekről is szavazott a képviselő-testület az október 18-i ülésén.

Az elmúlt időszakban nőtt a versenyszféra munkaerő-szükséglete, melynek hatása megmutatkozott a közszféra bizonyos területein is. A szakemberek megtartása érdekében a XI. kerületi képviselő-testület úgy határozott, hogy 2018. október 1-jétől a szociális és gyermekjóléti intézmények szakdolgozóinak havi 10–30 ezer, a kerületi óvodákban dolgozó pedagógusoknak pedig egységesen havi 30 ezer forint újbudai pótlékot biztosít. Hoffmann Tamás polgármester a testületi ülésen elmondta: Újbuda nem csupán anyagi támogatással, hanem a munkakörülmények jelentős javításával is igyekszik megtartani szakembereit.

Döntés született olyan pályázat kiírásáról is, amely bölcsődéskorú gyermekek napközbeni ellátását szolgáló új férőhelyek kialakítását célozza húszmillió forintos keretösszeggel. Az elnyerhető támogatás összege maximum egymillió forint lehet férőhelyenként. A lépést az indokolta, hogy a kerületben sok új lakás épül, így a következő esztendőkben a lakosság számának emelkedése, ezzel együtt a gyermeklétszám növekedése várható. A kisgyerekes családok körében pedig egyre nagyobb igény mutatkozik az alternatív napközbeni ellátásokra, például munkahelyi és családi bölcsődére vagy gyermekfelügyeletre. Az előterjesztés részeként az ilyen ellátást kínáló meglévő szervezeteknek eszközbeszerzési pályázatot is hirdetnek. A napirendi pont tárgyalásakor az előterjesztő, Molnár László alpolgármester beszámolt róla, hogy Újbuda Önkormányzata új, saját bölcsődei férőhelyeket is kíván létesíteni.

Az oktató-nevelő munkában részt vevő pedagógusok tevékenységének segítése, valamint a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében 2018. szeptember 1-jétől minden köznevelési intézményben bevezették a szociális segítő szolgáltatást, amelyet az önkormányzat által fenntartott Újbudai Humán Szolgáltató Központ nyújt a kerületben működő óvodák, iskolák, kollégiumok számára. A feladatok gördülékeny ellátása érdekében a képviselő-testület úgy döntött, bővíti az Újbudai Humán Szolgáltató Központ épületét, vagy új telephelyet alakít ki a szociális segítő tevékenység számára.

Az önkormányzat megbízásából elkészült a Galvani út–Andor utca–Solt utca–Kondorosi út–Sáfrány utca–vasútvonal és kerülethatár közötti területre vonatkozó, a Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) 9. ütemének módosítása. A dokumentum négy területet érintően az építési hely, a szabályozási vonal pontosítása, illetve a beépítési mód megváltoztatása érdekében készült. A módosítás során a beépítési mutatók nem változtak.

Tarlós István főpolgármester levélben kereste meg Újbuda Önkormányzatát, mivel Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy a Fővárosi Közgyűlés nyilvánítsa védetté a XI. kerületi Szerémi út 1938 óta változatlan elnevezését. A képviselő-testület úgy határozott, támogatja a kezdeményezést. Újbudán eddig nyolc közterületnév részesült ilyen elbírálásban: Avar utca, Budafoki út, Fehérvári út, Kelenhegyi lépcső, Kelenhegyi út, Lágymányosi utca, Németvölgyi út, Törökbálinti út. A grémium támogatta Hintsch György szocialista frakcióvezető javaslatát is, melynek értelmében az önkormányzat a jövőben megvizsgálja a többi, 1945 előtt született újbudai közterületnév védetté nyilvánításának lehetőségét.

Újbuda erdélyi partnertelepülésén, Kézdiszentléleken a nyári esőzések miatt megáradt Kászon-patak elmosta a hidat. A falu saját erőből nem tudja kigazdálkodni az újraépítés költségeit, ezért Sass Szilárd képviselő azt javasolta, hogy az önkormányzat ötmillió forinttal támogassa a helyreállítási munkálatok befejezését. Az előterjesztést a testület ellenszavazat nélkül támogatta.

A testület határozott a „Családbarát Vállalkozás Újbuda” és a „Felelős Vállalkozás Újbuda” pályázat nyerteseiről is. Az elismerő címeket a Kerület Napja alkalmából adják majd át azoknak a kiválasztott nagy-, közepes és kisvállalkozásoknak, amelyek sokat tesznek a társadalmi felelősségvállalás és a munkavállalók ösztönzése érdekében.

A napirend előtt Hoffmann Tamás polgármester bemutatta a kerület két új kiadványát, a Környezetvédelmi fejlesztések közösen a Zöld Újbudáért című tájékoztatót és az Újbuda 60+ Program tízéves évfordulójára elkészült kötetet. A polgármester beszámolt arról is, hogy az önkormányzat sikeresen vett részt a fővárosi Tér-Köz pályázaton, és ennek köszönhetően 200 millió forint támogatással újíthatja meg a Szent Imre-templom környezetét.

Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyző arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Újbuda Önkormányzata immár másodszor is elnyerte a Családbarát Munkahely elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A kerület nemcsak munkáltatóként, hanem különféle programokon keresztül is segíti a családosokat.

A képviselő-testület ülésén részt vett Újbuda országgyűlési képviselője is. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos köszöntötte a kerületi képviselőket, és hangsúlyozta: ahogy eddig is, a jövőben is mindent megtesz Újbuda fejlődésének elősegítése érdekében.

(Újbuda)