Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudán biztonságosabb lett az élet

Újbuda   |   2021, október 26 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Régi hagyomány a kerületben, hogy az önkormányzat díjazza a közbiztonság területén dolgozók kimagasló munkáját. Október 18-án Hintsch György közbiztonságért felelős alpolgármester
és Varga Gergő közbiztonsági tanácsnok adta át.

Kiváló munkájáért Polgármesteri Dicséretben részesült a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának öt munkatársa: Fabó Csaba r. őrnagy, Czoczek Ákos r. főhadnagy, Sebő Mátyás r. hadnagy, Krajnyák Patrik r. hadnagy és Vigmond Szabolcs r. főtörzsőrmester.
– Öt rendőrt és egy tűzoltót tudtunk elismerésben részesíteni – mondta Hintsch György, Újbuda illetékes alpolgármestere. – A konkrét oka a rendőröknél az, hogy nyáron volt egy rablás, ahol az elfogásban ez az öt kolléga aktívan részt vett, és mi szerettük volna ezt díjazni. De tágabb értelemben annak van nagy jelentősége, hogy az ő munkájuknak, illetve a kollégáik és a kapitányuk tevékenységének köszönhetően a kerületi közbiztonság az elmúlt években sokat javult. Újbudán biztonságosabb lett az élet. Soha olyan kevés bűncselekmény, soha olyan kevés szabálysértés nem volt, mint tavaly – hangsúlyozta az alpolgármester.
Polgármesteri Dicséretben részesült a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja, Bihari János tű. főhadnagy is.

Újbuda