Ünnepre hangolva

Mindig is érdekelt a történelem, és persze az ehhez szorosan kapcsolódó politika, hiszen ez befolyásolta, hogy milyen csatákat és küzdelmeket vívtunk, ez határozta meg elődeink sorsát is. A rendszerváltás hozta el számomra azt a helyzetet, amelyben az érdeklődésem olyan szintre lépett, hogy csatlakoztam is a KDNP-hez – ezzel kezdődött politikai pályafutásom. Szimpátiám a kereszténydemokrata néppárt iránt a családi neveltetésből eredt, de az is az igazsághoz tartozik, hogy épp erre az időszakra értem meg annyira, hogy nyitott voltam a társadalmi változásokra, illetve azokra az értékekre, amelyek mentén érdemes egy közösséget építeni és segíteni. Így kezdtem el politizálni.

Mint minden fiatalnak, aki a szárnyait próbálgatja, nekem is rengeteg elképzelésem és célom volt az életben. Sok dolog érdekelt, de semmi sem annyira, hogy képes lettem volna mindent feladni érte. Az iskolai tanulmányaim során két tantárgy volt, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet: a történelem és a testnevelés, így az is megfordult a fejemben, hogy pedagógus leszek, de volt idő, amikor erdész, vagy éppen kamionsofőr akartam lenni. Természetesen az álmodozások és tervezgetések mellett tizennyolc éves koromtól kezdve dolgoztam édesapám cégében. Ő 1981-ben kezdte meg a magánkereskedői tevékenységét Kispesten, zárak és biztonságtechnika volt a cég fő profilja, de kulcsmásolással, névtáblakészítéssel, gravírozással és sok ehhez kapcsolódó tevékenységgel is foglalkoztunk. Én munka mellett végeztem el a felsőfokú tanulmányaimat, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, a jogi egyetemet, a közgazdász és a sportszakjogász képzést, majd a hadtudományok doktora címet is esti és levelező szakon szereztem meg. A politikai szerepvállalásom mellett sokáig tartottuk fenn a kereskedelmi tevékenységet, és bár nagyon sikeres vállalkozás volt, én egyre kevesebb időt tudtam rá szánni, így 2008-ban édesapám megszüntette. Azóta én is teljes elánnal próbálok küzdeni a politika frontján, értelmes célok és elvek mentén.

Amikor a ‘60-as évek közepén Budapestre kerültünk, még óvodáskorú gyerek voltam. Itt sikerült a szüleimnek elsőként lakhelyet találniuk, a gazdagréti lakótelep helyén, ami akkor még víkendházas övezet volt. Aztán néhány évtizeddel később visszahozott az élet, amikor 2010-ben itt indultam országgyű­lési képviselőként. Ennek előzménye az volt, hogy 1996-ban a KDNP belső ügyei okán lemondtam minden tisztségemről – országos elnökségi tag voltam a párton belül –, és szét is hullott a KDNP. A Fidesz viszont megkeresett, és az addigi eredményeim alapján arra biztatott, hogy folytassam a tevékenységemet a Fideszben. Abban az időszakban a Fidesz is jelentős változásokon ment keresztül, a keresztény nemzeti értékrend felé tolódott. Ez olyan komoly és hiteles változás volt számomra, hogy nem volt kérdés, itt folytatom tovább. 1998-ban kerültem be először a Parlamentbe, ahol a választók bizalmának köszönhetően azóta is dolgozhatom. 2003-ban a Fidesz elnöke, Orbán Viktor felkért arra, hogy fogjam össze a budai körzeteket mint koordinátor, aki segíti és összehangolja az itt élő fideszesek munkáját. Így kerültem vissza ismét Újbudára, ahol az a nagy megtiszteltetés ért, hogy mind 2010-ben, mind 2014-ben a szavazók megválasztottak országgyűlési képviselőjüknek.

Büszke a családomra vagyok, a politikai döntéseim helyességét nem az én tisztem megítélni. Egy politikusnak – legyen az parlamenti képviselő, polgármester vagy miniszter – kétféle megítélése létezik. Az egyikről a választók döntenek, a másikról az utókor. Ez utóbbinál mérlegre teszik a cselekedeteit az egész politikai érában, és elhelyezik az embert egyfajta történelmi koordinátarendszerben, hogy ez alapján hozzanak ítéletet, milyen is volt valójában. Az rossz lenne, ha magamról alkotnék véleményt, ezt másoknak kell megtenniük helyettem az alapján, amit letettem az asztalra a pályafutásom során. Szerintem a legfontosabb az, hogy hinni kell abban, amit csinálunk, és ha jó ügyet szolgálunk – márpedig jó ügyet szolgálunk –, akkor teljesen mindegy, mit fecsegnek rólunk az adott pillanatban. Majd később, ha visszatekintünk, akkor el lehet dönteni, hogy ez az ember rendes volt, vagy sem. Én örülök annak, hogy jelen pillanatban szolgálhatom a kerületi embereket, szeretnék minél többet tenni értük, hogy jól érezzék magukat Újbudán. Nagyon lényegesnek tartom a sportot mint közösségformáló erőt, amely nemcsak egészségtudatos életet eredményez, hanem egyfajta kitartásra is ösztönzi az embert kortól, nemtől és társadalmi körülményektől függetlenül. Sportállamtitkári minőségemben talán még többet tudtam ebben segíteni. Futókörök, szabadtéri sportparkok, iskolai sportpályák létesültek, tornatermek újultak meg. Befejeztük a Tüskecsarnokot, rendbe hoztuk a Gabányi Sportcsarnokot, új medencével bővítettük és a régi medencéjét fejlesztettük a Nyéki Imre Uszodának. Úgy vélem, ezek mind-mind javítanak a kerületben élő emberek életminőségén.

A kutyafajták azon túl, hogy nagyon fontosak, igazából szimbólumai is az őseink örökségének. Elődeink ugyanis nagyon figyeltek arra, mit hagynak ránk, rengeteg időt és energiát fektettek a tenyésztésekbe, illetve a hungarikumok és a magyar sajátosságok megőrzésére, amelyek igazi nemzeti kinccsé váltak. Nagyon komoly és felelősségteljes gondolkodás volt elődeink részéről, hogy ezt generációkon keresztül megőrizték, és ebben a globalizált, rohanó, értékválságban szenvedő világban még alapvetőbb, hogy lássuk az igazi értékeket. Örülök, hogy a Jóisten erőt adott nekem ahhoz, hogy fölismerjem ezeket a kincseket, és parlamenti képviselőként lehetőséget is adott arra, hogy tegyek valamit ezeknek a megóvása érdekében. Én úgy gondolom, napjainkban különösen fontos, hogy a gyökereinkhez visszanyúljunk, mert ez ad esélyt nekünk a túlélésre a modern népvándorlás időszakában.

Az túlzás, hogy örülök. Inkább kihívásként tekintek erre a helyzetre. Ez nagy lehetőség arra, hogy a védelmi mechanizmusainkat újraépítsük. Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A kihívásban az a szép, hogy előttünk áll rengeteg opció. A migrációs helyzet nem egy orvosolhatatlan probléma, nem egy gyógyíthatatlan rákbetegség. Ugyanakkor, ha nem teszünk semmit, könnyen azzá válhat. Ha a tömeges migráció nem áll le, folyamatos lesz az utánpótlás, akkor lehet, hogy nem tudjuk visszafordítani a folyamatot. Az Európai Unió rendkívül gyenge lábakon áll, fennállása óta nem került ennyire kritikus helyzetbe, és ha nem történik valamilyen radikális fordulat, akkor könnyen elpusztulhat. Azért vannak biztató jelek, hiszen mostanában egyre több a védelempolitikai fórum és értekezlet, ráadásul egyre nagyobb társadalmi nyomás nehezedik a nemzetek politikusaira. A közemberek, katonák, rendőrök mindenhol pozitív példaként hozzák fel a magyar kormány döntésének helyességét. Én a megoldást abban látom, hogy a közép-európai népeknek kell összefogniuk, majd bővíteniük kell a kört, és együttesen akár egy új szakaszt tudunk építeni Európa számára, ahol a gyermekeink biztonságban nőhetnek fel.

Igen, az, mert számomra a család szent és sérthetetlen. Engem lehet támadni, bántani, politikai döntéseimet kritizálni. A személyeskedést ugyanakkor mindig méltatlannak éreztem. Úgy gondolom, hogy a politikai ellenfeleinknek is sokat köszönhetünk, hiszen a hibáinkra és gyöngeségeinkre hívják fel a figyelmet. Ha ezt szakmai alapon teszik, az mind rendjén van, de ha ez elmegy durva személyeskedésbe, átlép egy olyan határt, hogy semmi se szent, az nagyon komoly károkat tud okozni egy közösség életében. Én soha senki családját nem bántottam, nem is fogom, a politikai ellenfeleimet is csak szakmai döntései alapján ítélem meg, de sajnos nem biztos, hogy mindenki így gondolkozik. Én úgy tudom a családomat megvédeni a rágalmaktól és a lejárató kampányoktól, hogy a lehető legkevesebbet beszélek róluk. Pedig nehéz megállnom, hiszen rájuk vagyok a legbüszkébb az életemben.

Nincs leírt protokoll. Egy a fontos, hogy együtt legyünk. Az, hogy mi kerül az asztalra, vagy a fa alá, csak a gyerekek miatt lényeges, nekünk, felnőtteknek az ünnep lelki oldala számít. A karácsony mindig a feltöltődés időszaka, aztán hogy ez elegendő-e az év többi szakára, attól is függ, mennyi energiát veszítünk el menet közben a küzdelmeinkben, és mennyire kapunk sebeket a szívünkbe. De ha megfelelően feltöltődünk, akkor reméljük, hogy a következő karácsonyig kibírjuk.

K. A.