Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vakációs intelmek

Újbuda   |   2018, július 6 - 11:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Itt a nyári szünet, ami minden diáknak a feltöltődésről szól, ám ez sokszor felnőtt felügyelet nélküli szabadsággal jár együtt. A rendőrség a gondtalan vakáció érdekében ad bűn- és balesetmegelőzési tanácsokat kicsiknek és nagyoknak.

Az iskolai szünetben a gyermekek felszabadultabbá, esetenként óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válnak, ezért jelentősen nő veszélyeztetettségük. Ez igaz a közlekedési, az otthoni és az egyéb balesetekre, vagy akár az áldozattá válásra. A családi beszélgetések során érdemes az alábbiakra felhívni a figyelmet.

KISGYERMEKEKNEK

– Ne bízz meg idegenekben (még ha kedvesek is), soha ne menj velük sehová, útbaigazítás céljából sem

– Ne engedj be idegeneket, ha egyedül vagy otthon

– Ismerd a segélyhívó telefonszámot (112), illetve szüleid telefonszámát is

KAMASZOKNAK

– Ne hivalkodj értékeiddel, azokat ne tartsd jól látható helyen, és ne add oda idegeneknek

– Nyilvános helyen ne hagyd őrizetlenül a táskádat, értékeidet

– Mondd meg a szüleidnek, hová mész, kivel találkozol, és körülbelül mikor érsz haza

FESZTIVÁLOZÓKNAK

– Mindig olyanokkal menj szórakozni, akikben megbízol

– Ne hagyd őrizetlenül a poharadat, nehogy kábító hatású anyagot tegyenek bele

– Mondj nemet, és hagyd ott a társaságot, ha tiltott szerrel kínálnak

– Szervezd meg, hogy ne egyedül kelljen hazamenned, kerüld a sötét, kietlen helyeket

– A hátizsákok, vállra akasztható táskák koncerten nem biztonságosak, a táskádat tartsd magad előtt

– Csak annyi készpénzt, értéket vigyél magaddal, amennyi feltétlenül szükséges

– A táskádban az okmányokat, a pénztárcát, a mobiltelefont célszerű egymástól elkülönítve a belső rekeszekbe rakni

– Irataidat ne a pénztárcádban tartsd, a bankkártyádat pedig soha ne a hozzá tartozó PIN-kóddal együtt tárold

INTERNETHASZNÁLÓ GYEREKEKNEK

– Kezeld óvatosan azokat, akik a világhálón veszik fel veled a kapcsolatot! Nem tudhatod, ki van valójában a profil mögött

– Gondold át, mit osztasz meg a közösségi oldalakon! Ami egyszer felkerül (kép, poszt, vélemény), az teljesen sohasem törölhető

– Ne tegyél közzé és ne ossz meg mással kihívó képet, idegennel pedig ne ossz meg semmilyen személyes információt, adatot, képet! Zsarolhatnak vagy zaklathatnak később velük

– Ha találkozni szeretnél valakivel, akit online ismertél meg, mindig szólj előtte szülőnek, és csak az ő engedélyével, első alkalommal az ő jelenlétében találkozz vele

– Fogadd el, hogy szüleid biztonsági szűrőt állíthatnak be a gépeden, ezzel felügyelve a nethasználatodat! Ez a te érdekedet szolgálja, nagyobb biztonságban lehetsz az online világban

KÉRÉS MINDEN KÖZLEKEDŐHÖZ

Közös felelősségünk, hogy a nyári szünetben fokozottan figyeljünk a gyerekekre, ők a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb résztvevői a forgalomnak. A közlekedési szabályok megtanítása, a veszélyek tudatosítása és a helyes magatartásminták átadása megóvhatja őket a balesetektől.

– A nyári hónapokban fokozottan figyeljünk a gyerekekre

– Tanítsuk meg gyermekeinknek a legfontosabb közlekedési szabályokat

– Tudatosítsuk bennük a lehetséges veszélyhelyzeteket

– És a legfontosabb: mindig mutassunk jó példát!