Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Van érvényes költségvetése a fővárosnak

Újbuda   |   2014, február 27 - 16:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elfogadta a budapesti önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A központi költségvetésbe beépítették a közösségi közlekedés év közben kapott támogatásait is, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut.

A képviselők mintegy 316,5 milliárd forintban határozták meg a fővárosi büdzsé bevételi és kiadási főösszegét. A vitában Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) pénzügyi főpolgármester-helyettes a tavalyi büdzséhez képest előrelépésnek nevezte, hogy a költségvetésbe beépítették a tömegközlekedés év közben kapott támogatásait, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut.


Több szocialista képviselő bírálta a városvezetés javaslatát. Tüttő Kata egyebek mellett a kormány és a főváros közötti feladatátvállalás és finanszírozás módját kritizálta. Hangsúlyozta, az állam egyre több forrást von el Budapesttől, így a városnak nem marad elég bevétele feladataihoz. A Jobbik szerint nem sikerült jól működő modellt kialakítani, ezért nem támogatták a költségvetést. Hanzély Ákos, a PM független képviselője azért bírálta a büdzsét, mert abban a közműcégek és a közösségi közlekedés életben tartásán túl nincs olyan koncepció, amely a város későbbi fejlődésének alapja lehetne.

A közgyűlésen szó volt a BKV helyzetéről is. Bolla Tibor a közgyűlés ülése előtt újságíróknak elmondta, folyik a vizsgálat az agglomerációs piacvesztéssel kapcsolatban, és tárgyalnak a Volánbusszal a dolgozók átvételéről. A tárgyalások nem zárultak le, így nem tudni, hogy mekkora mértékű lehet az elbocsátás - közölte. Hozzátette: 320 buszvezetőről, valamint az érintett karbantartó és kiszolgáló személyzetről van szó.

A kéményellenőrzési díjakról is szó volt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A szavazás eredményeként azokat visszamenőlegesen csökkentették. Vagyis a közszolgáltató 51 ezer, szilárd tüzelésű berendezésre kötött kéményt használó háztartásnak téríti vissza a különbözetet 2013. július 1-jéig visszamenőleg.

A képviselők a Vígszínház sorsáról is döntöttek és elfogadták, hogy Eszenyi Enikő maradjon március 1-től 2015. június 30-ig a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője.