Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Vége a tanévnek, elkezdődött a vakáció

Újbuda   |   2018, június 18 - 13:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

Véget ért a tanév, az ország valamennyi iskolájában elballagtak a nyolcadikosok – június 15-én. A Bocskai István Általános Iskola udvara is zsúfolásig megtelt az utolsó tanítási napon, ahol diákok köszöntek el tanáraiktól és egymástól. Az iskolai és kerületi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő tanulókat is kitüntették.

Sikeres tanévet zárt a Bocskai István Általános Iskola, ami nem csak az informatika, matematika, illetve természettudományi tanulmányi versenyeken elért eredményeknek köszönhető. - Az is a tanév sikerességét mutatja, hogy jelentős mértékben javultak az iskolában a tanítást és tanulást segítő tárgyi feltételek – mondta Gorka Szabolcs igazgató. Hozzátette: jövőre minden osztályban lesz wifi és projektor, a digitalizált világhoz alkalmazkodó pedagógia pedig egyaránt hatékonnyá teszi a munkát a tanároknak és a diákoknak.

Az iskolai ünnepségen nem csak a színes lufikat tartó nyolcadikosokat búcsúztatták, hanem a Bocskai kiválóságait is kitüntették. Az okleveleket és jutalmakat Turbók Jánosné önkormányzati képviselő adta át.

T. K.