Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 20. szerda, Fábián, Sebestyén

Véget ért az Újbudai Dekameron irodalmi pályázat

Újbuda   |   2021, január 4 - 08:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Giovanni Boccaccio Dekameronjának főhősei az 1348-as firenzei pestisjárvány elől vonultak el egy vidéki villába, ahol furfangos, vidám, pajzán és tanulságos történetekkel múlatták az időt. A 2020-as koronavírus-járvány elöl pedig szinte az egész világ visszavonult az otthonokba (önkéntes karantén, home office, távoktatás), ahol többnyire az online térben keresünk magunknak unaloműzőt.

Önmagunk és mások szórakoztatására írta ki tavasszal az Albertfalvi Közösségi Ház az Újbudai Dekameron irodalmi pályázatot, amelyre – az egyértelmű párhuzamra utalva – Boccaccio remekművének szellemében vártak tanulságos, elgondolkodtatóan humoros, szatirikus, pajzán és szerelmes novellákat, történeteket.

A felhívásra több mint hetven pályamű érkezett be szerte az országból, sőt még a határon túlról is, hiszen Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is küldtek írásokat, amelyekből hatvannyolcat fogadtak el a szervezők. Az elfogadott írások mindegyike olvasható az ujbudaidekameron.blog.hu oldalon.

A zsűri, amelynek elnöke Bánki Éva író, irodalomtörténész, a Magyar Dekameron szerzője volt, december elején hirdetett eredményt.

Első helyezett lett a csattanóra kihegyezett, félreértéseken alapuló szerelmi történetek közül a legkiemelkedőbb Radmila Markovity A sürgősségi osztályon című elbeszélése. A gátlástalan nénike, aki megtáncoltatja az önhitt, fiatal orvosokat, akik csak zavartan feszengenek a néni szövegeit hallgatva, fergeteges. A gátlástalan önkifejezés, a „szólás” néha a meztelen testnél is csábítóbb lehet. Nem ilyen felszabadítóan vidám, de nyelvileg annál kidolgozottabb a második helyezett Lovass Adél keserű hangulatú, a szexualitás, a testiség abszurd oldalát bemutató Fikakirály című elbeszélése. A harmadik pedig Baumann Csilla Kalandozásaim a sürgősségi osztályon lett, amely már a címében elárulja, hogy nem novellát, hanem szociografikus hitelességű, remek tárcát olvashatunk. Valamint különdíjat kapott Kovács Barna Bálint Önmegvalósulás című írása, amely a szatíra és a politikai pamflet határán mozog. Eredeti, mélyen átgondolt, szellemes, nyelvileg is igényes írás, amelyben a szerző ügyesen karikírozott társadalmi problémákat állít előtérbe.

A díjazott művek szerzői – stílusosan – online ajándékban is részesültek, hiszen írásaikat Andresz Kati tolmácsolásában az Albertfalvi Közösségi Ház YouTube csatornáján láthatjuk és hallhatjuk.

S végül a pályázat lezárásaként december közepén jelent meg az Újbudai Dekameron antológia, amelyben negyvennégy írást olvashatunk, immáron offline formában a beérkezett pályaművek közül. A kötethez az érdeklődő újbudaiak díjmentesen juthatnak hozzá – azonban a járványhelyzetre való tekintettel – egyelőre csak az Albertfalvi Közösségi Háznál hétköznapokon 8.00 és 16.00 között.

I. helyezett

Radmila Markovity: A sürgősségi osztályon

https://youtu.be/fPcgxUoUwXM

II. helyezett

Lovass Adél: Fikakirály

https://youtu.be/L8On4QShbRE

III. helyezett

Baumann Csilla: Kalandozásaim a sürgősségi osztályon

https://youtu.be/Jdi45KVaFag

Különdíj

Kovács Barna Bálint: Önmegvalósulás

https://youtu.be/u8X4C88YQdw

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Beoltották az idősotthon lakóit Kamaraerdőn

Megkapták a koronavírus elleni oltást az idősotthon lakói. Január 9-én a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának 198 lakóját és 122 dolgozóját oltották be a koronavírus elleni védőoltással. Az intézménybe ellátogatott Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, valamint László Imre, Újbuda polgármestere is, akik sajtótájékoztatón számoltak be az esemény részleteiről.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.