Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Víz Világnapja a budapesti fürdőkben

Újbuda   |   2018, március 21 - 12:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Március 22-én, a Víz Világnapján programok várják a látogatókat Budapest történelmi fürdőiben. Az esemény fókuszában az idén 100 éves Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda áll.

A víz, éltető elem, amelyre a Víz világnapja ráirányítja a figyelmet. A programok középpontjában a Szent Gellért Gyógyfürdő szecessziós épülete áll, amely idén ünnepli megnyitásának századik évfordulóját. A látogatók megismerkedhetnek mind a fürdő, mind a Danubius Hotel Gellért kulisszatitkaival, lesz látványos légtornász produkció is, délután 5 órakor pedig Radisics Milán nemzetközi hírű, többszörös díjnyertes fotóművész kiállítása nyílik, a megnyitót a Keep Swinging Egyesület táncos bemutatója színesíti.

A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben idén is ingyenes vezetéseket tartanak, ezek a séták regisztrációhoz kötöttek. A Széchenyi Gyógyfürdőben megtekinthető a Független Magyar Művészek Országos Szövetsége „Táj legyen táj, tengertől tengerig” című kollektív képzőművészeti tárlata, este 7 órától pedig felnőtteknek szóló meseestet lesz négy mesélő és egy énekes közreműködésével.