Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. vasárnap, Valér

Vízilabda Ob: az OSC csoportelső

Újbuda   |   2016, február 22 - 11:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az OSC-t nem tudta meglepni a Fradi a legutóbbi mérkőzésen. Ezzel vége az alapszakasznak, szerdán már a középszakasz kezdődik.

A tizennegyedik fordulóval véget ért a férfi Vízilabda OB alapszakasza. Az utolsó fordulóban, bár lehetett volna változás, végül nem lett. A Szolnok Egerben két góllal nyerte a rangadót, ezzel Varga Daniék 100 százalékos mérleggel kezdhetik középszakaszt. A másik csoportban is az első két helyezett együttes találkozott, itt az OSC öt góllal bizonyult jobbnak, így Vincze Balázs együttese végzett a B-jelű nyolcas élén. A négy együttesen kívül a Szeged és a BVSC is ott van a legjobbak között, mindkét csapat győzött, így nem cseréltek helyet. Vasas az UVSE elleni győzelmével biztosította be helyét a felsőházban, így hiába nyert a Debrecen, az alsóházban folytathatják Varga Tamásék. A középszakasz szerdán kezdődik, a párosításokat hamarosan közöljük.

Fotó: MTI

A felsőházban folytatják: Szolnoki Dózsa-Közgép, ZF-Eger, ContiTech Szeged-Diapolo, BVSC-Zugló, A-Híd OSC-Újbuda, FTC-PQS Waterpolo, RaciNet-Honvéd, Vasas

Az alsóházban folytatják: PannErgy-Miskolc VLC, Valdor Szentes, Kaposvár, Tatabánya, Debrecen, PVSK, UVSE, KSI

Férfi Ob I, 14. forduló, eredmények:

ZF-Eger – Szolnoki Dózsa Közgép 6-8 (1-2, 2-1, 3-1, 2-2)
Gólszerzők: Hosnyánszky 2, Lőrincz 1, Angyal 1, Vapenski 1, Bedő 1 ill. Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Mitrovics 2, Mezei 1, Madaras 1

ConiTech Szeged Diapolo – Miskolc VLC 12-7 (3-1, 4-2, 0-1, 5-3)
Gólszerzők: Sedlmayer 4, Seman 3, Chilkó 1, Kiss 1, Varga 1, Palotás G. 1, Kunac 1 ill. Petkovics 3, Hornyák 1, Jakab 1, Kerschbaum 1, Somlai 1

Kaposvár VK – Valdor-Szentes 7-8 (4-2, 0-1, 1-1, 2-4)
Gólszerzők: Polovic 2, Vindisch 1, Sántavy 1, Kovács 1, Klinovszky 1, Palotás 1 ill. Vörös 3, Somogyi 2, Hegedűs 1, Nagy 1, Latinovic 1

BVSC-Zugló – EBP Tatabánya 16–9 (4–2, 5–1, 2–3, 5–3)
Czigány 4, Szabó Bence 4, Pásztor 2, Nagy Á. 2, Szabó Bendegúz 2, Ambrus 1, Kovács 1 ill. Kiss 2, Sebestyén 2, Garancsy 2, Dobai G. 1, Regős 1, Francsics 1

Debrecen VSE – PVSK 10-9 (3-3, 3-2, 2-2, 2-2)
Gólszerzők: Mora 3, Süveges 2, Kállay 2, Smitula 2, Szőke 1 ill. Basara 3, Csacsovszky A. 1, Csacsovszky E. 1, Macsi 1, Surányi 1, Rakonjac 1, Stojcsics 1

KSI-RacioNet-Honvéd 5-15 (0-5, 3-3, 1-4, 1-3)
Gólszerzők: Miklós 3, Berki 3, Bodor 3, illetve dr. Kiss 5, Illés S. 3, Simon Adrián 2, Simon R. 1, Fazekas T. 1, Fejős 1, Korbán 1, Kiss B. 1

FTC-PQS Waterpolo – A-HÍD OSC Újbuda 4-9 (0-3, 1-2, 1-2, 2-2)
Gólszerzők: Dőry 1, Tóth 1, Swift 1, Avramovics 1 ill. Bátori 3, Decker 2, Hegedűs 1, Német 1, Juhász 1, Salamon

Vasas – UVSE H. Hotels 18-7 (5-2, 4-2, 3-0, 6-3)
Gólszerzők: Bóbis 3, Delgado 3, Bencz 2, Gyárfás 2, Sarics 2, Várnai 1, Hőna 1, Steinmetz 1, Takács 1, Simon 1, Fazekas 1 ill. Vadovics 1, Dávid 1, Tiba 1, Keresztúri 1, Korényi 1, Kovács 1

Az A-csoport állása:

Csapat Mérkőzés
Szolnoki Dózsa-Közgép 14 14 0 0 42
ZF-Eger 14 12 0 2 36
Szeged-Diapolo 14 8 0 6 24
BVSC-Zugló 14 7 2 5 23
PannErgy-Miskolc VLC 14 5 1 8 16
Valdor Szentes 14 4 2 8 14
Kaposvár 14 2 1 11 7
EBP Tatabánya 14 1 0 13 3

A B-csoport állása:

Csapat Mérkőzés
A-Híd OSC 14 12 0 2 36
FTC-PQS Waterpolo 14 11 0 3 33
Racionet Honvéd 14 10 1 3 31
Vasas SC 14 7 2 5 23
Debrecen VSE 14 7 1 6 22
PVSK 14 3 0 11 9
UVSE H-Hotels 14 3 0 11 9
KSI SE 14 1 0 13 3

forrás:vizipolo.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja  

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.