Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 29. csütörtök, Nárcisz

Zenei képzést kapnak a bölcsődei nevelők Újbudán

Újbuda   |   2019, augusztus 29 - 14:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Harmincórás zenei képzést kapnak a bölcsődei nevelők Újbudán, a résztvevők a zenei képességek fejlesztése mellett a kisgyermekkori zenei nevelés módszertanát is elsajátíthatják - közölte a Ringató módszert kidolgozó Gróh Ilona csütörtökön az M1 adásában.

Gróh Ilona elmondta, a képzés a XI. kerületben indult elsőként, de szeretné, ha a többi kerületben is megvalósulhatna.
Molnár László, Újbuda alpolgármestere arról beszélt, a képzés a nevelők számára ingyenes, a költségeket az önkormányzat és az állam közösen finanszírozza.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Szelíd türelemmel élek - Interjú Erdélyi Timea színésznővel  

Erdélyi Timea a Karinthy Színház Maga lesz a férjem című előadásnak egyik főszereplője. 2020 őt is számos nehézség elé állította, de mint meséli, ennek ellenére sok mindenért hálával tartozik sorsának. Rendkívüli helyzetekkel, mozgalmas eseményekkel tarkított nagy kihívás ez az év számára is.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.