Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Zöldebb intézmények, kibővült udvarok, megújult játszóterek

Újbuda   |   2018, július 6 - 10:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata az elmúlt négy esztendőben összesen több mint másfél milliárd forintot költött a nevelési intézmények és a játszóterek felújítására, fejlesztésére, bővítésére. A tavalyi év legnagyobb ilyen jellegű beruházásai a 250 millió forintos KEHOP-támogatásból végrehajtott energetikai felújítások voltak, amelyeknek köszönhetően érezhetően csökkent az épületek károsanyag-kibocsátása, mérséklődtek a fenntartási költségek, a gyermekek és az intézmények dolgozói megújult környezetben tölthetik el mindennapjaikat.

A 2017/2018-as nevelési év sem telt el fejlesztések nélkül. Ezek közül a Gazdagréti Szivárvány Óvoda telephelyének 120 férőhelyes bővítése és felújítása emelkedik ki. A beruházás a tervezett ütemezéshez képest vélhetően másfél hónapot csúszik, mert a négy csoportszobának és azok kiszolgálóhelyiségeinek helyet adó új épületrész alapozása közben előre nem látható problémákkal szembesült a kivitelező. A csúszás természetesen nem érinti a régi és már felújított épületrészben található nyolc csoportszoba működését, amelyeket az óvodába járó mintegy kétszáz gyermek továbbra is használhat majd 2018 szeptemberétől.
Idén is folytatódott a Zöldfal Program, amelynek keretében 2015 óta létesítenek az intézményekben élő növényekkel borított felületeket. Áprilisban a Szentimrevárosi és a Dél-Kelenföldi Óvoda székhelyein adtak át ilyeneket. A virágok szépítik a helyiségeket, megkötik a port, tisztítják a levegőt, ami ezáltal frissebb és páradúsabb lesz.
A tavaly megújult Kék-tó téri, illetve a Bazsalikomoskert játszóterek után idén az Igmándi úti Pom-pom, valamint a Szent Adalbert téri Eperke játszótér kapott új, balesetmentes burkolatot és játszóeszközöket, összesen 250 millió forint értékben.