Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. vasárnap, Gergely

Zöldterület, de a fejlesztés nem marad el

Újbuda   |   2021, május 3 - 10:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Országgyűlés egy nagyobb törvénycsomag részeként megteremtette a Hamzsabégi sétány zöldterületté nyilvánításának lehetőségét, másfél évvel azután, hogy 2019 decemberében Újbuda Önkormányzata határozatban kérte a törvénymódosítás kezdeményezését.

A sétány átalakítási terveit és a helyi lakókat aggasztó vasútberuházást ez a sikerként beállított lépés azonban már nem érinti, sőt a törvénymódosítás indoklása épp a fentiekre hivatkozik.

– Hamis ábrándokat kelthet Újbuda lakóiban az a bejelentés, hogy egy fontos, parkként funkcionáló sétány zöldterületté minősítése minden problémát megold – mondta lapunknak Bakai-Nagy Zita alpolgármester. – Simicskó István országgyűlési képviselő bejelentése a törvénymódosításról olyan benyomást keltett, mintha változna valami az évek óta lakossági tiltakozást tárgyát képező Déli Körvasút fejlesztés sétányt átalakító terveinek ügyében, de sajnos ez nem igaz. A Hamzsabégi sétány környékén élők ugyanis elsősorban attól tartanak, hogy a vasútfejlesztés miatt megvalósuló vágánybővítés csökkenti a zöldterület mértékét. A terület átminősítését a jelenlegi önkormányzat már korábban kezdeményezte, de ezt nem próbálta meg úgy beállítani, mintha ezzel meg lehetne akadályozni az átalakításokat – tette hozzá az alpolgármester. – Újbuda felelős vezetőiként nem hangulatot keltünk az ügy kapcsán, hanem folyamatos tárgyalásokkal próbáljuk napjainkban is biztosítani, hogy a sétány átalakítása megfeleljen a helyben élők elvárásainak – hangsúlyozta Bakai-Nagy Zita. – Így elértük, és a beruházóval megállapodásban rögzítettük, hogy az épületek előzetes állapotfelméréséről gondoskodjanak, a zajvédelem megerősítése, a sétány környezeti adottságainak és funkcióinak megőrzése, fejlesztése elvárás legyen a kivitelezés során.

Molnár Gyula, Újbuda országgyűlési képviselője is negatívan reagált a parlamenti döntésre.

– Ismét arra láthatunk példát, hogy a kormány egyik kezével ad egy kicsit, de a másikkal sokkal többet elvesz. Ugyan a minősítés megtörtént, de a salátatörvény többi részében teljes zöld lámpát adtak a vasútfejlesztésnek, száz másik zöldterület beépítésének, valamint a túlárazott és szükségtelen Budapest–Belgrád vasútvonalnak. Illúzió, hogy megmentik a Hamzsabégi sétányt, sőt épp az ellenkezője történik.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Pro Communitate és Pro Urbe díjakat

Horváth György, a Kelenföldi Egyesület Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke kapta idén a „Pro Urbe Újbuda” kitüntetést. A Kelenföldi Városközpont lakóépület-rehabilitációja területén kifejtett munkája, valamint a kerületi polgárok életkörülményeinek javításáért, a városrész szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett kiemelkedő tevékenysége miatt részesült az elismerésben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.