Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 30. kedd, András, Andor

Lapszemle - Újbuda újság

Hírek   |   2021, október 19 - 12:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

A legjobb helytől a forradalom humoráig Tudta, hogy Újbuda a világ hetedik legvonzóbb városrésze? Nyilván gyanakodott már eddig is erre, de most itt a bizonyíték. A világ egyik legismertebb szabadidős magazinjának felmérése jutott erre - számol be róla a most megjelent Újbuda újság. Ebben a számban olvashat az 56-os forradalom humoráról, mert volt neki. Arról, hogy a pártok elítélik a közéleti erőszakot és arról is, hogy mi volt a legjobb a halászlé főző versenyben.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Krízishelyzetben segít a Máltai Szeretetszolgálat  

A téli krízis időszak kezdetével, a hideg idő érkeztével különösen fontos a fedél nélkül élők segítése. A közterület-felügyeletnél külön járőrszolgálat foglalkozik a tartózkodásuk felderítésével és folyamatos ellenőrzésével. Együttműködve a Máltai Szeretetszolgálattal és a XI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival, próbálják segíteni őket, meggyőzni arról, hogy vegyék igénybe a nappali vagy éjjeli melegedőket, a szociális ellátásokat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.