Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

A V0 előkészítését sürgeti a kerület  

Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján felszólítja a kormányt, hogy mihamarabb álljon elő a Budapestet elkerülő, kizárólag teherforgalmi célokat szolgáló vasúti gyűrű (V0) megvalósíthatósági tanulmányával.

Védelem alá kerülhet a modern örökség  

A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár  épülete a Fehérvári úton 1969-ben. Fortepan/FŐFOTÓ

Újbuda közelmúltjának építészeti értékei is szerepelnek azok között az épületek között, amelyeket a főváros helyi védelem alá venne a vonatkozó rendelet módosításával.

Látható felügyelet, zöld kerület  

Január 1-jétől új vezetője van az Újbudai Közterület-felügyeletnek. Szabó Róbert György korábban igazgatóhelyettesként is dolgozott a Fraknó utcai székhelyen.

Még több fa lesz az új villamosvonal mellett  

A Fővárosi Önkormányzat és a XI. kerületi önkormányzat együttes kérésére a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) újranyitotta a budai fonódó villamos déli ágának tervezési szakaszát – számolt be Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

Covid-helyzet az óvodákban, bölcsödékben  

Az Újbuda Önkormányzata által fenntartott óvodákban (nyolc székhely és 20 telephely) január harmadik hetében Covid-fertőzés miatt 18 csoportban rendelt el rendkívüli szünetet vagy részleges karantént az illetékes kormányhivatal (a következő héten nem volt ilyen intézkedés). A nyolc bölcsődében összesen öt csoport zárt be a megbetegedések miatt február 1-jéig.

Csatornaépítés kezdődik Madárhegyen

Újbuda Önkormányzata több Madárhegy környéki közterületen is megkezdi az ivóvíz és szennyvíz csatorna gerincvezeték építését. Az érintett útszakaszok listájáról, illetve a részletekről itt tájékozódhatnak.

#Zérótolerancia  

Fotó: facebook.com/hokomproject

#Zérótolerancia. A Hököm Projekt beszédes című előadása az interneten szerelembe eső, majd csúnyán kihasznált 13 éves Lili történetén keresztül mutatja be, milyen könnyű besétálni az online térben vadászó szexuális ragadozók csapdájába. Györe Bori és Kovács Henrietta az Óvóhelyen arra tanítja meg a tinilányokat, hogyan ismerhetik fel a netes zaklatókat, és hogyan tudják kezelni a Liliéhez hasonló helyzeteket.

Szeretettel a gyűlölet ellen  
 

Január 17-én este az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH – Magyar Zsidó Szövetség) megemlékezést tartott a pesti nagy gettó felszabadulásának 77. évfordulóján.

Változnak a közterület-használat szabályai

A közterület-használati kérelmek elbírálása 2022. február 1. hatállyal nem tulajdonosi, hanem önkormányzati hatósági eljárás keretében történik. A közterület rendeltetéstől eltérő használatához közterület-használat iránti kérelem benyújtása, hatósági határozatba vagy hatósági szerződésbe foglalt közterület használati hozzájárulás szükséges, amely tartalmazza a használat részletes feltételeit.

Akadálymentes bankautomata a Polgármesteri Hivatal épületében  

Az önkormányzat két látássérült munkatársa hívta fel Bakai-Nagy Zita alpolgármester figyelmét arra, hogy nincs a hivatal közelében működő, általuk is biztonságosan használható (beszélő) bankautomata.

Több mint egy év levelezés, egyeztetés után sikerült elérni, hogy a hivatal épületében lévő bankautomatát kicseréljék, és akadálymentes legyen. A portán fülhallgatót is adnak a látássérülteknek, így is segítve őket a berendezés használatában.

Innováció és stabilitás az új költségvetésben  

Újbuda Önkormányzatának képviselői elfogadták a 2022-es év költségvetését az idei első testületi ülésen. Ezen túlmenően rábólintottak egyebek között a környezetvédelmi programra és a Kelenföldi Városközpont értékesítési pályázatának érvénytelenítésére is.

Nagy elvárások és lefújt vizsga a középiskolai felvételin  

Felfokozott hangulatban várták az iskolák a január 22-ére kiírt központi írásbeli felvételit, és talán épp az izgalom volt az oka annak, hogy egy újbudai intézmény szabálytalanul járt el. A tanulók többségét megizzasztotta a felkészülés, egyre többet kell teljesítenie annak, aki be akar jutni egy jó hírű gimnáziumba.

Főszerepben az alvás! - Újbudai életmód-blog, 12. rész  

A 12. részéhez ért Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató által indított életmód-blog. Egy újabb fontos téma, az elegendő és minőségi alvás fontossága került ezúttal a fókuszba.

Tűz ütött ki a Szent Imre kórházban, egy ember meghalt  

Kigyulladt a Szent Imre Kórház vasárnap reggel, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és kora délelőttre eloltották a lángokat. A tűz keletkezési okát a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelenleg is vizsgálja. Elsősorban a füst miatt 56 beteget kellett áthelyezni, egy nő életét vesztette a tűzben.

Zöld jelzés a Duna alatti vasútnak  

Megkezdődhet a Kelenföld és a Nyugati pályaudvar összekötésére tervezett, részben a Duna alatt futó vasúti alagút tervezésének előkészítése, miután a kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS).

Pro Cultura díjat kapott Faur Zsófia és Bosznai Tibor  

"A kultúra sok és sohasem egy ...A kultúra mozgás, a kultúra út. Járjunk együtt rajta közösen!"
Ezekkel a szavakkal köszöntötte Bakai-Nagy Zita az idei Pro Cultura Újbuda díjátadó ünnepségen megjelenteket.

Oldalak