Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Újbuda

Felhívás!  

Az M1-M7 autópálya bevezető szakaszánál kialakításra került egy új közlekedési csomópont, melynek hatására több közterület jött létre. Ezek az új utcarészek névtelen közterületek, amelyeket a közterület- és városrésznevek megállapításáról, azok jelöléséről, valamint a házszám-megállapítás szabályairól szóló 94/2012. (XII.27.) Főv. Kgy. rendelet alapján el kell nevezni.

Csalás miatt figyelmeztet a rendőrség  

Nagy értékű ajándékok helyett komoly anyagi veszteség érheti azt, aki bedől a csalóknak. A rendőrség közleménye szerint mostanában nyereményre hivatkozva próbálják megtéveszteni a lakosságot a telefonos csalók.

Ritkán látható szobrok a Ménesi úton  

Május 27-ig tekinthetők meg a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban Medgyessy Ferenc kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai. A Tavasz teremben számos kisplasztika, relief mellett az elmúlt század egyik legaktívabb alkotójának személyes tárgyai is láthatóak.

Megnyílt a Kérő utcai segítőközpont  

Megnyitotta kapuit az új idősbarát szolgáltatás központja Őrmezőn a Kérő utcában. Februártól indul az „Egészséges és Aktív Időskor” projekt három hónapos tesztidőszaka, amelyhez őrmezeiek jelentkezését várják.

Testületi ülés: elfogadta a költségvetést a képviselő-testület  

Az önkormányzat egyik legfontosabb idei testületi ülése zajlott január 26-án, amikor a képviselők Újbuda pénzügyeiről is döntöttek. Elfogadták az önkormányzat 2017-es költségvetését, döntöttek a fővárosi önkormányzattal együtt vállalt forrásmegosztásról, továbbá kiosztották az idei Pro Cultura díjakat is.

Regisztráció - 2017  

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata nevében az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. felhívja a sportcélú támogatásra pályázni kívánó, újbudai székhellyel (kivételes esetben telephely) rendelkező sportszervezeteket, hogy a megnyíló pályázati lehetőséghez regisztrálhatnak

  

Öko-napok a Lágymányosi Óvodában  

Az újrahasznosítás és környezetvédelem jegyében telt az elmúlt hét a Lágymányosi Óvoda Nyitnikék Óvoda intézményében. A gyerekek újrahasznosított alapanyagokból játékokat, praktikus tárgyakat, díszeket készítettek, amit a program végén, január 26-án kiállítottak.

Sipos Mihály a Ménesi úton  

A Muzsikás prímása Sipos Mihály és felesége Kardos Mária volt a meghívottja január 27-én a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumnak. A vendéket Csillag Péter galériavezető kérdezte életükről, házasságukról és karrierjükről.

Oldalak