Megnyílt az Arc
Idén már második alkalommal adott helyt Újbuda az ARC plakátkiállításnak a Bikás parkban, a szervezők ezúttal az „Életjel” tematikában vártak alkotásokat.
Idén már második alkalommal adott helyt Újbuda az ARC plakátkiállításnak a Bikás parkban, a szervezők ezúttal az „Életjel” tematikában vártak alkotásokat.
Olimpikonok, paralimpikonok mellett koncert és hetvennél is több szakosztály várta idén a rendszeres testmozgás szerelmeseit.
A nagyvárosi aluljáró a társadalmi problémák olvasztótégelye, természetéből adódóan generálja a konfliktusokat. Augusztusban az Örs vezér terén járókat terrorizáló banda ügyét kapta fel a média, majd a beszámolók a Kelenföldi pályaudvart is feltették a problémás csomópontok listájára.
Megnyílt az Etele Pláza. Okos eszközökkel és számos üzlettel nyitotta meg kapuit a látogatói előtt a Legek Plázája.
Juhász Anna, Újbuda kulturális nagykövete az Eleven Ősz programjairól beszélget.
Szeptember 8-án került sor a kerületi testnevelőtanárok idei tanévnyitó egyeztetésére. Tavaly elmaradt a tömegsport szempontjából fontos személyes egyeztetés. Ez a mostani találkozó a pandémia óta az első olyan alkalom volt, hogy a szakemberek személyesen találkozhattak és egyeztethettek a témában. Az eseményt Bakai-Nagy Zita alpolgármester nyitotta meg.
Évadnyitó a Karinthyban
Szép, szép ez a hatalmas kert, de hol lehet itt leülni? – merült fel a gondolat a villányi úti arborétumban sétálva a Rerrich Béla Tájépítész szakkollégisták (RBTSZK) fejében, ezért meg is rendezték a „Bútort az Arborba! alkotóhetet és fesztivált a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertjében. A rendezvényen ki lehetett próbálni a bútorkészítést, de az egyetemi karok is bemutatkoztak.
Kiváló minőségű ruháikat, cipőiket, könyveiket és tanszereiket ajánlották fel a gellérthegyi Ádám Jenő Általános Iskola diákjai a náluk jóval nehezebb körülmények között élő társaiknak. Az egyik lelkes szülő kezdeményezéseként indult adománygyűjtő akciót a Vöröskereszt fogta össze, amely május óta gyűjt és oszt adományokat a tanévkezdéshez.
Ipari mennyiségű bab, füstölt hús és gersli társaságában érkezett meg a Sólet Fesztivál Újbudára. A Kazinczy utcából az Új Budai Parkszínpadra költöző rendezvény azonban idén nem csupán gasztro élményekről szólt: innen indult el az ünnepi menet, amely az egy éven keresztül íródott új tórát kísérte zene és tánc kíséretében a Bocskai úti zsinagóga avatására.
Az ellenzéki előválasztáson nemcsak hét miniszterelnök jelölt közül választhatnak azok, akik elmennek, de a legtöbb körzetben arról is dönthetnek, ki legyen a közös képviselőjelöltje az ellenzéknek. A Civil Választási Bizottság elnöke, Magyar György elmondta, hogy kidolgozták a szabályokat, az etikai kódexet, megteremtették a szavazás feltételeit - a többi a pártokon múlik, amelyek most bizonyíthatják, ha nyernek, képesek lesznek együtt kormányozni is.
Az előválasztáson személyesen és online is lehet szavazni. Az aHang csapata teremtette meg a biztonságos, egyszerű, átlátható szavazás feltételeit. Hajdú Gergő kampányigazgató maygarázza el, hogyan működik ez az egész és mi a biztosíték arra, hogy minden tisztán és rendben menjen.
Az 1-es villamos átadása óta az Etele út - Fehérvári út kereszteződéséhez közel lakók életét megnehezíti a fokozott zajszennyezés. A régóta húzódó problémára, a lakók kérésére, Újbuda önkormányzata a BKV Zrt-vel közösen végre talált megoldást a problémára.
A nőket és gyerekeket érő bántalmazás gyakorisága már a járvány előtt is magas volt, a pandémia azonban olajat öntött a tűzre. A 2020-as járványévben 43 százalékkal több gyilkosságot követtek el, és 65 százalékkal nőtt a családon belüli erőszakos cselekmények száma 2019-hez képest. De vajon honnan ered az erőszak? Dés Fannival, a NANE munkatársával és Péterfi Verával, a Patent Egyesület jogászával beszélgettünk az áldozatok védelméről és a köztünk élő nemi sztereotípiákról az Újbudával frissen aláírt Isztambuli Egyezmény kapcsán.