Ugrás a fő tartalomhoz
Elérhetőségeink
Zöld szám
+36-80-852-832
Hivatalos ügyintézés
+36-1-372-4550
Általános információs vonal
+36-1-372-4566, +36-1-372-4600
FacebookYouTube

Újbuda pénzéről Újbuda nélkül nem lehet dönteni

Önkormányzati hírek
2026. 10. 12.Megosztás:Megosztás a Facebookon
A kormány és a Fővárosi Önkormányzat között formálódó megállapodás alapjaiban alakíthatja át a budapesti parkolási rendszert. A tervek szerint a feladatok, illetve az azokból származó bevételek a kerületektől a fővároshoz kerülnének, az így befolyó összeg egy részéből pedig útfelújításokat finanszíroznának.
Újbuda pénzéről Újbuda nélkül nem lehet dönteni

Az egységesebb fővárosi parkolás gondolata önmagában nem ördögtől való – a kérdés az, milyen áron, milyen feltételekkel és kinek a pénzéből valósul meg. Az érintett kerületekkel ugyanis eddig nem volt érdemi egyeztetés, miközben a változás jelentős összegeket venne ki a költségvetésükből. Mit jelent ez a gyakorlatban Újbuda számára? Erről kérdeztük dr. László Imre polgármestert.

 

Elég határozottan tiltakozott a tervezett változtatás ellen. Magával az egységes fővárosi parkolással van problémája?
Nem. Egy átláthatóbb, az autósok számára egyszerűbb rendszer kialakításáról természetesen lehet és kell is beszélni. Ám itt most nem erről folyik a vita. Arról van szó, hogy egy jól működő, a kerület által kiépített és finanszírozott rendszert úgy akarnak elvenni Újbudától, hogy előtte meg sem kérdeztek bennünket. Ezt semmiképpen nem tudjuk támogatni.
Miért tartja ennyire fontosnak az egyeztetés hiányát?
Mert ez nem valamilyen elvont hatásköri vita a főváros és a kerületek között. Újbuda hosszú évek munkájával alakította ki a saját parkolási rendszerét. Ennek kiépítése, bővítése, karbantartása és korszerűsítése komoly pénzbe került; mi viseltük a költségeket és a felelősséget is. Ha valaki most azt mondja, holnaptól mindezt más fogja működtetni, akkor az elemi tisztesség azt kívánja, hogy előtte leüljön velünk tárgyalni.

 

Mekkora összegről beszélünk?
A parkolási bevételek elvonása Újbuda esetében több mint 2,1 milliárd forintos kiesést jelentene. Szeretném hangsúlyozni: ez nem talált pénz. A rendszer működtetésének jelentős költsége van, a fennmaradó összeg pedig visszakerül a kerületbe. Eddig pontosan követhető és átlátható volt, hogyan használjuk fel ezeket a forrásokat.

 

Van olyan érv, amely a fővárosi működtetés mellett szól? Egy egységes rendszer például kényelmesebb lehet az autósoknak…
Ezt nem vitatom. Ha az a cél, hogy Budapesten egyszerűbb, átláthatóbb legyen a parkolás, üljünk le, és beszéljük meg a megvalósítást. A kerületeknek ezen a területen sokéves tapasztalatuk van, ezt érdemes lenne felhasználni. De az egységesítés nem jelentheti automatikusan azt, hogy elveszik a helyi bevételeket és a döntési lehetőséget is. Ráadásul nekünk vannak tapasztalataink a fővárosi fenntartású területekkel kapcsolatban: éppen ezek között találunk Újbudán olyan helyeket – Szent Gellért tér, Móricz Zsigmond körtér, Feneketlen-tó, Etele tér –, ahol rendszeresen problémákkal szembesülünk. Ezért joggal szeretnénk tudni, milyen garanciák vannak arra, hogy egy lényegesen nagyobb, egész Budapestet lefedő rendszert megfelelő színvonalon tud majd működtetni a főváros.

 

Az egységesítés az újbudai autósok számára is hozhat változásokat?
Igen, és erről eddig meglepően kevés szó esett. Újbudán a lakossági parkolási engedély éves díja jelenleg az első autóra 12 ezer, a második autóra 24 ezer forint, ami más kerületekhez képest kedvező. Hogy csak egy példát említsek, van, ahol a második autóért több százezer forint is lehet az éves díj. Ha egységes fővárosi rendszer jön létre, joggal merül fel a kérdés: megmaradhat-e a mai állapot, vagy az újbudaiaknak a jövőben többet kell majd fizetniük? És nem csak a lakossági engedélyekről van szó. Újbuda jelenleg parkolási kedvezményekkel segíti többek között a közszférában és a szociális területen dolgozókat. Egy központilag egységesített rendszerben ezeknek a sorsa is kérdésessé válhat. Éppen ezért mondom, hogy itt jóval többről van szó annál, mint hogy melyik önkormányzat számlájára érkezik be a parkolási díj. Arról is döntés születhet, mennyit fizessenek az újbudaiak, és kiknek tudunk helyben kedvezményt adni. Ha ezeket a lehetőségeket elveszik a kerülettől, annak nagyon is kézzelfogható következményei lehetnek.
Lehet egységesebb a budapesti parkolás, de ez nem jelentheti azt, hogy minden kerületben automatikusan a kedvezőtlenebb feltételekhez igazítják a rendszert. Ami Újbudán jól működik és az itt élőknek kedvező, azt meg kell őrizni. Ezért is mondom újra és újra: Újbuda pénzéről, Újbuda kedvezményeiről és végső soron az újbudai emberek pénzéről Újbuda nélkül nem lehet dönteni.

 

A tervek szerint a parkolási bevételek egy része egy fővárosi útfelújítási alapba kerülne. Ez nem elfogadható cél?
Természetesen szükség van útfelújításokra. Újbudán pontosan tudjuk, milyen állapotban vannak egyes fővárosi utak, és mi is azt szeretnénk, hogy rendbe tegyék őket. Ám van ebben valami nehezen elfogadható: elveszik a kerületek saját bevételét, majd annak egy részét visszaforgatják olyan feladatokra, amelyek korábban is a főváros kötelezettségei közé tartoztak.
Újbuda eddig is elvégzett olyan terveztetési, kivitelezési, karbantartási munkákat, amelyeket a fővárosnak kellett volna. 2024 eleje óta több mint 500 millió forintot költöttünk erre, csak idén mintegy 85 millió forintért kátyúztunk fővárosi kezelésű utakon. Tehát tisztességgel viszonyultunk ehhez az együttműködéshez, önként vettünk át feladatokat a fővárostól, hogy az újbudaiak tiszta, rendezett viszonyok között élhessenek. Ugyanezt a tisztességet várjuk el a fővárostól is.

 

A tiltakozásában azt is kifogásolta, ahogyan a döntést előkészítik. Mi ezzel a legnagyobb probléma?
Az elmúlt években az önkormányzatok sokszor tapasztalták meg, milyen az, amikor a fejük fölött hoznak róluk döntéseket. Éppen ezért különösen rossz üzenet, ha most ugyanez a módszer tér vissza: megszületik valahol egy megállapodás, az érintettek pedig utólag értesülnek arról, mi fog történni velük. Én nem szeretnék diktátumokról beszélgetni. Tárgyalni szeretnék. Tegyék le az asztalra a terveket, mondják el, milyen rendszert képzelnek el, mennyibe kerül, mi történik a kerületek által létrehozott infrastruktúrával, hogyan kívánják rendezni a kieső bevételeket. Utána lehet felelősen dönteni.

 

Lenne olyan megoldás, amelyet Újbuda is támogatna?
Természetesen. Mi nem azért vagyunk, hogy mindenre nemet mondjunk. Ha egy változtatás jobb szolgáltatást jelent az újbudaiaknak és a budapestieknek, arról érdemes tárgyalni. De ehhez partnerként kell kezelni a kerületeket. Pénteken leülök egyeztetni a többi érintett kerületi polgármesterrel – többek között Pikó Andrással és Baranyi Krisztinával –, mert a célunk egy erős, közös álláspont kialakítása. Azt viszont nem fogom elfogadni, hogy az Újbuda által kiépített, jól működő infrastruktúráról és a kerület milliárdjairól Újbuda nélkül határozzanak. Ez számomra nem pártpolitikai kérdés. Egyszerűen így tisztességes.

 

(A polgármesterek találkozóját lapzártánk után tartják, a megbeszélés részleteiről dr. László Imre hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak bővebben.)