Simon Csilla a díszlet- és jelmeztervezés, illetve a fotózás között vacillált; nem véletlen, hogy a fotózásban is a képzőművészeti kifejezést részesíti előnyben. Tulajdonképpen a „hívóval fest”.
– Sokszor csak azt a részt hívom elő egy fotóból, ami engem érdekel, a többit fehérbe hagyom, így picit grafikaszerű képek születnek – mesélte az alkotó, aki sokáig műszaki és alkalmazott fotóval foglalkozott, reklámfotósként dolgozott.
Később elkezdte a fényképezésnek az a része is érdekelni, amivel önmagát fejezheti ki. Azt mondja, neki a fekete-fehér fotó lényegesen többet mond, mint a színes. – A fekete-fehér inkább a formára, a lényegre viszi a szemet, de van, hogy kell a szín – mutatta a portrét Haász Ágnes képzőművészről, az Elektrográfiai Társaság elnökéről, aki a kiállítást megnyitotta. – Nála lényeges a szín, nagyon jellemző rá ez a kép! – mondta.
Több száz portréja van, 2000-ben volt az első nagy portréfotó-kiállítása. Most a XI. kerülethez kötődő arcokat gyűjtötte össze, azok portréit – főleg közeli barátokét –, akik kritikával, barátsággal egyengették útját, amikor a fotózást önkifejezésre kezdte használni. Érdekli az emberek lelkisége, milyensége, jó darabig mégsem mert portrékat készíteni.
– Régen nem mertem megközelíteni embereket, hiszen nehéz valakinek a személyiségét megtalálni, és fotózás közben elfelejteni, hogy nem én vagyok a fontos, hanem ő. Ameddig az ember gátlásos, nem tudja létrehozni azt a hangulatot, amiben a másikból elő tudja hozni az ő lényegét. A barátokkal sokkal könnyebb volt megnyílni, ott jobban tud az ember közelíteni. Hiszen a portrékban én is benne vagyok: egy nézésben visszaköszön az is, ahogyan a másik lát engem – zárta szavait az alkotó.
A március 5-én nyílt kiállítás március 31-éig tekinthető meg hivatali időben (Újbuda Galéria, Polgármesteri Hivatal, Zsombolyai utca 5.)
K.V.