Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Makovecz–emléktáblát is koszorúztak a Héttorony Fesztiválon

Újbuda   |   2015, november 23 - 11:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

A zene, a történelem, az építészet és a kultúra összefonódásának jegyében Makovecz Imre születésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek a november 5-20. között zajló Héttorony Fesztiválon. Az építész egy Villányi úti épületben élt és alkotott, amelynek falán tábla is felívja a figyelmet a ház egykori híres lakójára.

Makovecz Imre, a neves építész életműve befejezetlen, hiszen a fővárosban nincs általa tervezett jelentősebb épület, ellenben templomterve megvalósításra vár – mondta lapunknak Horváth László a Héttorony Fesztivál rendezvényigazgatója az építész egykori lakásánál elhelyezett emléktábla koszorúzása alkalmából. A Fonó ügyvezetője hozzátette, a Héttorony Fesztivál akkor teljesíti be a küldetését, ha ez a budapesti templom is megépül, a világ a csodájára járhat, tereit pedig a fesztivál kulturális rendezvényei lakhatják be.

Az építész fia, Makovecz Benjámin szerint a koszorúzásnál nincs ok ünneplésre. Úgy véli, november 20-án, édesapja születésnapján, mégis csak elhunytra kell emlékezni, ami a hiányérzetet és a gyász érzését nagyítja és eleveníti fel.

A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935-2011) Magyar Pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a Sevillai Expón. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált, amely a zene és építészet kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet. A rendezvény idei helyszíne Budapest, Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház- és hangversenyterme, valamint a Kolozsvár-Törökvágási Református Templom is. A rendezvénysorozat idején olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyek művészeti értéke nem állt távol az építész gondolkodásától sem.

T.K.