A nyári közlekedés szervezésében is a cég menetrendi stratégiáját érvényesítették, a kínálati alapú menetrendet egyre inkább igényalapúra módosítják. A szolgáltatás színvonalának fejlesztésével nő a fővárosból a Balaton északi és déli partjára közlekedő légkondicionált járművek száma, több járatot indítanak majd az előző évihez képest, és csökken az utazási idő – mondta Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.
A nyári menetrend idejére több kedvezményt is adnak, ilyen például a diákoknak szóló vakáció bérlet, amelyet érvényessége alatt bármelyik belföldi vonaton korlátlanul használható másodosztályon.
Csépke András elmondta, nyáron több jegyvizsgáló dolgozik, ezzel növelik az utasok biztonságérzetét, illetve diákokat alkalmaznak a tájékoztatás javítására, az utasok segítésére.
Ughy Kálmán, a zrt. technológiai vezetője kiemelte, hogy a nyári menetrendben a megnövekedett és megfelelő minőségű forgalom lebonyolítására 100 járművet csoportosítottak át. Idén a Balaton expresszel, mintegy 15 perccel rövidebb menetidővel 71 perc alatt el lehet jutni Siófokra, Keszthely pedig 2 óra 39 perc alatt érhető el Kelenföldről. Szombaton és vasárnap a Balaton felé a reggeli és délelőtti órákban, Budapest felé délután és este közlekednek a Keszthelyi Flirt és Siófoki Flirt vonatok, illetve a Budapestről a Balaton déli partjára kétóránként indulnak a sebesvonatok - emelte ki Ughy Kálmán.
MTI/Újbuda