Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Minden, amit tudni kell a CSOK-ról

Újbuda   |   2016, december 1 - 11:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Eddig több, mint 70 milliárd forint értékben igényeltek CSOK támogatást a családok, a kifizetett kamattámogatás is meghaladja az 50 milliárd forintot – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter a legutóbbi lakossági konferencián. A fórumon a CIB bank és az ingatlan.com szakértői adtak tájékoztatást az otthonteremtési programról. Simicskó István elmondta, a CSOK az egyik pillére a kormány családtámogatási rendszerének, amelyet nemrég az igényekhez mérten változtattak meg, hogy minél többen beléphessenek a rendszerbe.

A Lakossági Fórumon Hoffmann Tamás polgármester a kerületben zajló lakingatlan fejlesztéseket emelte ki, illetve utalt arra, hogy a következő néhány évben alaposan megváltozik a kerület arculata a Szerémi út - Budafoki út mentén húzódó rozsdaövezeti területen. Ez mintegy öt kilométeres partszakasz a Duna mentén, amely a XXII. kerületig húzódik. Ott épül a legtöbb kerületi lakóingatlan, illetve erre a területre készült egy reorganizációs terv, amely nem csak az otthonteremtést, hanem az infrastrukturális- és vállalkozásfejlesztést is célozza. Mindezt azért, hogy élhető és otthonos környezetet teremtsen az oda költözőknek, illetve az ott lakóknak.

Aki a kerületet választja, az prémium övezetbe költözik – mondta a konferencián Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Mint mondta a CSOK-ot elsősorban a lakáskeresők igénylik, de azok fantáziáját is megmozgatja, akik családi ház építésébe, vagy vásárlásába kezdenek. Újbuda fokozott figyelmet kap az otthonteremtőknél, ami meglátszik a kerületi ingatlanárakban is, hiszen itt az utóbbi időben nagyobb arányban nőttek az árak, mint a főváros más kerületeiben.

A CSOK rendszer változásairól tartott előadást Viniczei Krisztina, a CIB Bank szakértője. Mint mondta az interneten több olyan kalkulátor is található, amellyel kiszámolhatják a családok, hogy milyen hitelképességűek, illetve mekkora értékben vehetik igénybe a CSOK-ot, ugyanakkor úgy véli, mindenképpen érdemes banki szakértővel beszélni ezekről, mert a rendszer számítása annyira bonyolult, hogy az önálló számolgatás során elég egyetlen rossz információt megadni és torz kép születik az igénybe vehető összegekről.

A kerületiek a konferencián kívül is feltehetik a kérdéseiket a CSOK-al kapcsolatban a csok@ujbuda.hu címen ezen a héten.

H. Gy.