Az 1930. évi XI. törvény rendelkezett a pesti és budai körút déli szakaszainak járműforgalmát elvezető dunai híd megépítéséről. A meghirdetett pályázatra, tíz tervező 17 tervet küldött, közülük hármat díjazott, másik hármat megvásárolt a bírálóbizottság. Végül a kiviteli tervek a hídosztály tervei alapján készültek, a tervezést Álgyay-Hubert Pál irányította.
A híd építése mélyépítési munkákkal kezdődött 1933-ban, a tartópillérek alapozását légnyomásos süllyesztőszekrényekkel végezték, a legmélyebbre süllyesztett keszon a Duna nulla vízszintje alá nyúlik be 12,6 méterrel, a pillérek a teherbíró agyagrétegben nyugszanak. A parti hídnyílásokat fúrt vasbeton cölöpökkel alapozták, Magyarországon ekkor alkalmaztak először parti pilléreknél nagyméretű vasbeton keszont.
Fotó: Balogh Zoltán
A híd acélszerkezetét 1933-tól gyártotta a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG), a szerelést a budai oldalon kezdték 1935-ben. A hídszerkezetet négy főtartó hordozza, ezek változó magasságúak, a pillérek fölött jóval magasabbak, mint a nyílások közepén. A szerkezet különlegessége, hogy feltűnően karcsú. A hídfők parapetfalaihoz csatlakozik a híd korlátja. A hídpálya keresztmetszete egy 15,7 méter széles kocsipályából, kétoldalt pedig 3,5-3,5 méter széles járdából állt. Ez utóbbiból 1-1 métert foglalt el a kerékpárút. A kocsipályát fakockákkal burkolták, amelyet vasbeton lemezre helyeztek. A járdaszegélyek mellett helyezték el a villamos felsővezetékek és az úttest fölé kifüggesztett izzólámpatestek közös tartóoszlopait.
Az elkészült híd próbaterheléséhez két mozdonyt és négy 20 tonnás vasúti kocsit, illetve 32, egyenként 11 tonnás közúti locsolókocsit mozgósítottak. Ezt követően a hidat 1937. szeptember 12-én adták át a forgalomnak. A második világháborúban a visszavonuló német katonák 1945. január 14-én felrobbantották a hidat. A hadi események után a hídroncsra hadihidat épített a szovjet hadsereg, amit 1945. április 5-én adtak át. A déli városrészek forgalmát biztosította ez az ideiglenes híd egészen a tőle északra fekvő pontonhíd megnyitásáig, valamint ezen vezették át azt a gázcsövet is, amelyik az Óbudai Gázgyárat összekötötte a pesti oldal csőhálózatával, és a bal parti városrész gázellátását biztosította.
A hídroncs kiemelése 1946 nyarán kezdődött, a munkálatokat még a jégzajlás megkezdődése előtt befejezték, a roncsokat pedig a partokon létrehozott hídműhelyek területén raktározták. Az acélszerkezet felét újra kellett gyártani, 1952 közepére végeztek a teljes acélszerkezet szerelésével, az év második felében pedig már a vasbeton pályalemez és az útburkolat is elkészült. Az újjáépített hidat 1952. november 22-én nyitották meg a forgalom előtt, ekkor kapta új nevét is Petőfi Sándor tiszteletére.
1966 és 1970 között a hídon több kisebb javítást és villamosvasúti vágánycserét végeztek, ezen felül a híd acélszerkezetének, valamint szegecseinek részletes vizsgálatára és javítására is sor került a híd teljes újramázolásával együtt. 1979-80-ban hídpálya-felújítást hajtottak végre, erős korrodálás miatt a teljes pályaszerkezetet átépítették, és a vasbeton pályalemezt is újjáépítették. Az utolsó nagyobb felújítás 1996-ban zajlott.
Fotó: Balogh Zoltán
